Hátborzongató az egyedüllét.
Idegenség van itt. Gy?lölet.
Semmi sem mondható. A hiány tagadt meg.
A soha. Az örök. Soha többé. Örökké.
//Csak jel vagyunk, s mögötte semmi,
kín nélkül vagyunk, s már-már elfeledtünk
beszélni is a messzi idegenben.//
Semmi sem maradt itt. A csend.
A harc utáni ?r. A szélkakas.
//Szeretet jeleként
ibolyakék a Föld.//
Szavak kínját nem fogja össze gond.
Emlékekét nem feledés.
//Leveg? takarja és id?
a rémít?t, nehogy valaki
imákkal túlontúl imádja, vagy
a lélek.//
H?lt helye az ölésnek épít.
Rommá ölelten szülnek gyilkosok,
forrásuk igázta folyamokba fojtva.
//Jel kell hozzá,
nincs másképp, így-úgy, hogy napot és holdat
hordjon a lélek, szétválaszthatatlan,
és fusson, éjt-nap, az égiek meg
melegedhessenek összeérve.
Ám hogy az mit tesz, a folyam, nem
tudja senki.//
Nincs már semmi. Ez van.
//Ami marad, csak a költ?k m?ve.//
1808. április – 2008. május
Legutóbbi módosítás: 2008.05.30. @ 12:23 :: Babják Krisztián