Nehéz írni az eltávozottról — az eltávozottnak… Mert erre készülök.
Elmulasztottam elmondani Neked Levente fontos dolgokat, amíg még éltél, és bölcsen mosolyogtál a ritka kudarcok pillanatában is.
„Gyarló és hiú az ember, hát jelöltettem magam képviselőnek, de nem választottak meg” — összegezted summásan — ittál rá egy pohár hidegtejet és a soron következő Mallboro sejtelmes füstjébe burkolózva, már a mi hogylétünk felől érdeklődtél. Csak nem fogod a saját bajaid ecsetelésével untatni a ritkán látott barátokat?!… Pedig ügyvédi végzettséged és elhivatott hazafiságod eleve predesztinálhatott arra, hogy igazi jó képviselője lehess a szegedi magyarságnak. Ez még a kezdetek kezdetén volt a rendszerváltás után. De soha többet egy szóval sem említetted ezt. A politizálás fejezete le volt zárva, véglegesen.
Végezted a munkádat a Szegedi Ügyvédi Kamara Elnökeként, a Magyar Ügyvédi Kamara Elnökségének tagjaként 2008. április 26-ig. Előző este tervekkel telve lefeküdtél, és reggel nem ébredtél fel többé!
Szeretett Téged a teremtő, hogy ilyen elegánsan engedett eltávozni, csak még hagyhatott volna egy kicsit közöttünk! Legalább addig, amíg megköszönöm Neked azt, amit a Ceauçescu diktatúra alatt sínylődő erdélyi és partiumi magyarságért tettél.
Abban az időben, amikor a TV-ben csökkentett adásidőben csak a legnagyobb bölcsvezér volt látható Romániában; amikor kétévenként egyszer — HA — kaptunk egy útlevelet Magyarországra; amikor a hazajövetelkor meztelenre vetkeztettek bennünket a vámosok, hogy nehogy valamilyen „ellenséges” könyvet, röpiratot, képet vagy hangszalagot behozhassunk; nos, abban az időben Te nagyon gyakori vendég voltál a tájainkon.
Kötve hiszem, hogy a gödrös sáros utak, a kivilágítatlan falvak, a fűtetlen lakásaink vonzottak volna különösebben. Sőt a mindennapi tejedről is te gondoskodtál, mert tudtad, hogy itt azért is hajnalban kell sorba állni… De jöttél, kiszámíthatatlanul, (félős lett volna előre telefonálni és felhívni a hatóságok figyelmét), de gyakran. És nem csak Temesvárig ugrottál át. Rendszeresen jártál Kovászna megyébe a rétyi körorvoshoz — Dr. Nagy Lajoshoz — is. Nyolc, tíz kötet könyvet és 20-30 folyóiratot becsempészni egy-egy alkalommal. Tartottad bennünk a lelket, minden veszély ellenére hordtad az annyira fontos információkat, hogy ne váljunk teljesen reményvesztetté. Nagy sikerélményként mesélted, milyen újabb furfanggal jártál túl a vámosok eszén.
De jártál te Kolozsvár mellett is, a különleges gyászos népviselető kis faluban Széken.(Egy régi bányaszerencsétlenség óta rögzült ott ez a százados gyász) És nem is csak egyedül. Hoztad magaddal az ugyancsak ügyvéd feleségedet és két növendék kislányodat is. Egyrészt csalinak, hogy a vámosok vidám hétvégi kiruccanásnak nézzék az utadat, másrészt jól megfontolt nevelési célzattal, hogy a gyermekeid az erdélyi Valóság alapján alakítsák ki elképzeléseiket a határon túli viszonyokról, ismerjék meg a kincses várost és vásároltál nekik ottani népviseletet.
Arra már nincs is terjedelem leírni, milyen kalandos úton jutott el az általad vásárolt varrógép Szegedről Székre — via Temesvár —, mert tudtad, hogy a széki epilepsziás Zsuzsika, az alkoholista férjével éhen hal a kollektiv-gazdaságban, ha nem sikerül egy kis mellékest keresnie a varrással…
Aztán jött a rendszerváltás, ott és itt is. Már nem volt gond átjárni a határon. De a te látogatásaid furcsa mód elmaradtak. Kiderült, hogy elfoglalt ember vagy, nem érsz rá sétifikálni. Pedig most már az is lett volna, amivel megvendégeljünk…
Szó sincs arról, hogy megváltoztál volna. Csak most már nem volt olyan égetően szükség a jelenlétedre. De baráti gesztusként nyaranta ellátogattál Rétyre a híres Nyíres-erdőt megcsodálni, egy kicsit adomázni, sőt volt olyan év is, amikor a Riviera helyett barátaiddal a Duna deltába mentél — no, nem halászni, mert azoktól a kukacoktól a hideg is kirázott, azt csak a barátaid csinálták, Hanem odamentél nyaralni, Romániával ismerkedni, a természetet csodálni és BESZÉLGETNI a barátaiddal! Pedig mindenféle szennytől betegesen irtózó lényednek ez óriási megpróbáltatás kellett legyen. De hősiesen viselted, szúnyogostól és részeg lipovánostól együtt.
Május 8-án a szegedi Dugonics temetőben végső búcsút veszünk Tőled. Családod vesztesége a kívülállóknak felmérhetetlen. Érdemeid elismeréseként a Szegedi Ügyvédi Kamara és a Magyar Ügyvédi Kamara is saját halottjának tekint. Ott majd hivatalosan elsorolják, hogy mi minden jelentőset tettél az életben, csupán a határcsempész múltadról nem fog megemlékezni senki.
De Saját halottunknak tekintünk mi is, az erdélyi és partiumi magyarok, mert a mi ügyeinket is védted, amikor a legjobban rászorultunk!
És soha egy „Isten fizessénél” több honoráriumot nem kaptál érte. Még azzal is adósaid maradtunk, hogy igazán megköszönhettük volna Neked életedben.
Hát most fogadj el a sírodra egy szál jelképes havasigyopárt!
Nyugalmad legyen csendes, emléked áldott…
Legutóbbi módosítás: 2008.05.05. @ 07:19 :: Bárányi Ildikó
