vidám és gondtalan nyarakat idéznek…
Gyermekkori nyarak, napsütött emlékek…
tévé, komfort nélkül tombolt a szabadság
ott, ahol akkor nagyszüleim éltek, kerítések
sem voltak, s a közeli mez?k és tágas rétek
közepén legelész? csorda volt inkább
természetes, mint az, ha a falun átfutó
egyetlen kövezett úton megjelent egy autó…
Nagyapám, te aztán nem voltál annyira
pusziosztó fajta és szószátyár – s ez nem hátrány -,
nem beszéltél egy szót sem feleslegesen,
inkább hallgattál nagyokat, jó mélyen.
Reggel kiballagtál a sz?l?be szépen,
s ahogy az id? telt, s délre járt az óra,
nagyanyám buzgón sertepertélt – tudta,
hogy jössz, tálalt s már rakta is eléd –
mindegy, hogy egyszer? volt, de ebéd…
Kék szemed néha vidáman csillant,
nem gy?ztünk olyankor téged csodálni
– amiket meséltél, s ahogyan elmondtad -,
fanyar humorod és néhány mondásod
még ma is bennem él, s olykor megkacagtat…
Még emlékszem, hogy csókánk, a Matyi
szádból a cigarettát hányszor lopta ki…
de volt, hogy ?sz-kopasz fejedr?l a sapka
valami úton-módon a hatalmas eperfa
lombkoronájának tetején kötött ki…
A te százéves bicikliden tanultam meg
– hogyne, váz alatt! – szaporán tekerni,
majd úgy, ahogy t?led ellestem és láttam,
hátsó láblendítéssel büszkemód leszállni…
Ti már nem éltek rég, de bennem az emlékek
vidám és gondtalan nyarakat idéznek,
ha sírotok el?tt id?nként megállok,
egyszer? mindennapjaitokra
s a gyermekkori, gyönyör?séges nyarakra
hálásan emlékszem.
