Az id?s Tímár Endre mérgesen nézett maga elé, ugyanis azt is elfelejtette, hogy mit felejtett el. Most lett volna ideje a gondolkodásra, de így nem volt amin. Ezért a homlokát kopogtatta, háha mégis az eszébe ötlik valami. „Öreg vagyok", állapította meg rezignáltan, „de legalább még észreveszem, ha lyukas az agyam". El?z? nap meg azon nevetgélt, hogy fordítva húzta magára a mellényét.
Felesége, Ilonka néni, épp feltette vacsorára a paprikás krumplit, és elhatározta, hogy kiül egy kicsit a kapu elé nézel?dni. Szépen eligazította a szoknyája és a köténye ráncait, majd letelepedett a padra, amit még az apja faragott.
Csend volt a szomszédban, Horváth Pista ilyenkorra már mindig berúgott és vörös fejjel horkolt valahol a góré árnyékában. A Pista nagyon tudott inni, egy vendégségben Ilonka néni szeme láttára lehúzott kétujjnyit a hektóliteres hordóból.
A másik szomszédnál sem volt mozgás, Jámbor Józsi fent a kertben dolgozott, míg felesége a nyári konyhában tett-vett.
A faluban rezgett a délutáni leveg?, csak a rovarok cikáztak ide-oda, és egy-egy tehén b?dült el a domb tövében. Aki csak tehette, árnyékos helyet keresett magának.
Ilonka néni szeme végigsiklott a cseréptet?s házakon, és egy pillanatra megakadt Figlerék új k?oroszlánján. „Ebb?l a Bandiból is mekkora marha lett", gondolta. Pedig nemrégiben még együtt gy?jtögették a tojásokat a baromfiólban.
Aztán elnézett messzebbre, a régi legel?t átszel? autópálya irányába. „Egy-két hét, és itt lesznek a friss málnáért a kamionok." Egyre nehezebb volt napszámost találni, ráadásul Ilonka néni az urára sem számíthatott, az öreg már összekevert mindent. Most is csak zavartan áll a betemetett kútnál, mint aki nem tudja, hol van.
Az asszony egyre az utat nézte, ahogy észrevétlenül összeolvad az éggel. Még nagyobb, soksávos utakat látott, többszintes pillangócsomópontokkal, lépésben araszoló autókkal, melyek, mint valamiféle pirosan világító bogarak, mindkét irányban teljesen ellepték a sávokat. A felh?karcoló is az eszébe jutott, a körbeforgó étteremmel a fels? szinten, ahol rákot szolgált fel az afrofrizurás pincér, és ahonnan rálátni az egész városra. Visszaidézte a filmekb?l jólismert feliratot a hegyoldalban, és azt is tudta, hogy már nem látja többé az id?tlen óceánt.
„Talán hazajönnek decemberben", gondolta. „Nem lennénk olyan egyedül."
Ilonka néni mozdulatlanul, egészen elmélyülten üldögélt még néhány percig, mintha maga is a faragott pad része lett volna.
– Na, gyere öreg – szólalt meg egyszercsak a kútkávára támaszkodó urához fordulva.
– Mindjárt kész a vacsora.
Legutóbbi módosítás: 2008.05.27. @ 08:11 :: Magyar Csaba
