Álmom egy tornyocska, vagy háztet?,
s meghitt csendjében egy távcs?, égre mered?!
Ha esténként szétfolynak a gondolathalmazok,
a recseg? grádicsokon felérve halkan sírhatok,
majd a rideg anyagot ujjpárnákkal érintve megérthetem,
e játszótér a lencsével befogható leplezetlen isteni értelem!
Ott a dacosan furkáló egót hírb?l sem ismerik,
nem imádnak mást, csak a véghetetlen Istenit,
az égi hintán tejútfény? angyalkák köröznek, függenek,
s az üstökös vulkánfény? csóvájáról az Isten nekem integet!
Legutóbbi módosítás: 2008.05.20. @ 18:36 :: Németh Zsolt László