Szilágyi Hajni - Lumen : Kékbuborékok

Hozzád fekszem mozdulatlan,

kezem bilincsként feszül

sóhajod gyűrt ágyában,

pillád könnyű érintésében

feloldozom érted önmagam,

a vágy halk sikolya fonódik

dajkáló fényed sűrű hálójába.

 

Hangod, mint apró kékbuborék

testem ívét követve gurul tovább,

éjtükrére nyújtózik meztelen létünk,

takaró alá rejtjük a tegnapok lázát.

Csak a puha csend szól tarkómon,

a szó csitulva hallgat a párnán,

szemed őrzöm most

csillagzuhanás zöld fényében,

hangod vigyázom

elvadult lelkem buja rejtekében.

 

Lélegzetedhez simulva,

besóhajtalak végre magamba,

s ahogy lassan belém kúszik veled

az édenillatú hajnal fénye,

vad-nászunk szelíden ring

a reggel ölében nyújtózkodó éj,

kékbuborékos vétkeiben.

 

Legutóbbi módosítás: 2008.05.29. @ 20:41 :: Szilágyi Hajni - Lumen
Szerző Szilágyi Hajni - Lumen 0 Írás
"Elárvult tornyok közt sziszeg a hazug szél. Te is egykor belekapaszkodtál. Most egymásra nyílnak-záródnak a holnapok, mindenki indul, érkezik, pedig se ablak, se ajtó. Szakítsd ki gyermeked a hajnalok sötét verméből, vigyázd álmait, de ha füstös ősz marja a szemed, ne akarj hős lenni. Ne Istent játssz vele. Légy menedéke. Csend. Erdő. Hegy. Szakadék. Híd, és ő átkel földszagú szíveden, csak engedd… ( játszani itt maradt gyermeked )"