Ötödik napon reggel ragyogó napsütésben indultunk el Sepsiszentgyörgy felé. A városban található a Kós Károly építész által tervezett Székely Múzeum. Csodálatos épület. Sajnos belülről nem csodálhattuk meg a hátralévő napi program sűrűsége miatt. Itt az utcanevek, üzletek nevei, reklámok magyarul is ki vannak írva.
A varázslatos szépségű Hargitán haladtunk át, mely színtiszta magyar hegy. A fiatalok idejöttek éveken át sátorozni Szatmár, Kolozs megyéből. Itt alakult ki az értelmiségi fiataloknak egy olyan magja, amiből sokan bekerültek a jelenlegi RMDSZ-be. Tolvajos-tetőn át értünk a Nagy-Küküllő medencébe. A Homorod-i forrásvíznél nem győztünk eleget inni a szénsavas, hős, magas vastartalmú borvízből.
Máréfalvához érve már egyre több székelykaput láttunk. Érdekességük, hogy ezeken van galambdúc, míg a máramarosi kapukon nincs és a motívumok is mások.
Székelyudvarhelyre értünk. Itt tanult Benedek Elek, Tamási Áron, Orbán Balázs és Tompa László.
Áthaladtunk a Nagy-Küküllő folyón, majd Farkaslakán, Tamási Áron sírjánál tisztelegtünk kicsit.
Korondon idegenvezetőnk ahhoz a kerámiakészítő családhoz vitt el bennünket, ahol a Habsburg-család is szokott vásárolni. Ilyés V. Mihály és fia valóban remekműveket alkot. Azért megnéztük a többi korondi kerámiakészítő mester szebbnél szebb portékáit is. Megtudtam, hogy először temetkezésekhez készítették a kerámiákat, innen ered a fekete szín. Ma már a zöld, sárga, kék, piros, barna színeket is használják.
Utunk következő állomásán, Sóváradon olyan hatalmas sókészlet húzódik a föld mélyében, ha a világ összes sóbányája leállna a termeléssel, s csak ez lenne, akkor is tíz évig az egész földet ellátná.
Torda mellett megnéztünk egy sóbányát. Tizennégy emelet mélységbe ereszkedtünk le a föld mélyébe. Ez az élmény különleges, s egyben dermesztő is volt a múltidézéssel. Gyuszi bá’ mesélt a sóbányában történtekről, a régmúlt eseményeiről. A falakon ma is látható rajzok alapján szinte megelevenedtek az itt dolgozó rabok vérrel, verítékkel töltött napjai.
Már estefelé járt az idő, amikor Torockóra értünk. Itt van a székelyek 2. szimbóluma, a Székelykő. Az 1128 méter magas, különleges alakzatot öltött hegy alatt van Torockó. A látvány lenyűgöző. Itt olyan természeti jelenség látható, ami világritkaság, hiszen itt kétszer kel föl a nap. Mi ezt nem láthattuk, mert este érkeztünk. A nap először a Székelykő északi végénél lévő Csegeszegi Geszteg sziklacsúcsának lejtőjén kel fel, majd a Föld forgása következtében a Csegeszegi Geszteg sziklacsúcs eltakarja a Napot és a táj bealkonyul. Bő egy óra múlva a Csegeszegi Geszteg sziklacsúcs tetején újból felkel a Nap, ez a második napfelkelte.
A falu közepén bővizű forrás van, régen az asszonyok itt „tisztálták” a ruhákat, s közben megbeszélték a faluban történteket. Ma az állatokat itatják itt.
Beszélgettünk egy idős emberrel, akinek az édesapja kántortanító volt régen. Sok érdekességet mesélt el a falu mai életéről. Ö maga jelenleg is egy „cívisházban” lakik, amik méltóságteljesen sorakoznak a főtéren, tanúskodva a régi kor gazdagságáról és művészeti értékük múlhatalanságáról.
Késő este érkeztünk Magyarfenesre, ahol vacsoráztunk, majd Tordaszentlászlóra, Gizella asszony házába. A terített asztalon most nagyon finom almás sütemény és pálinka várt ránk. Beszélgetésünk most is éjszakába nyúlt, de minden perce élmény volt. Megtudtam, hogy náluk a faluban a menynek és a vőnek a szüleit „anyatársnak, illetve apatársnak” hívják. Nekem ezek a szavak annyira szépnek tűntek, hogy ha egyszer majd tehetem, én is használni fogom.
Másnap reggel egy órával hamarabb keltünk föl, hogy felölthessük Gizella asszony leánykori kalotaszegi ruháját. Egy-két fotó erejéig büszkélkedtünk benne mi is. Mint megtudtuk, a többi utastársunknak nem volt ilyen kiváltságban része, hiszen már egyre kevesebb népviseleti ruha van a faluban. A nehezebb időkben sajnos meg kellett válniuk tőlük.
Eljött az utolsó nap, de még mindig sok látnivalót tartogatott nekünk ez a kirándulás. Körösfőn megnéztünk egy református kalotaszegi kazettás templomot. A mennyezeten lévő kazettákban a legrégebbi kép az 1600-as évekből való. A templomot díszítő kalotaszegi hímzéssel varrott terítőket jeles események alkalmával ajándékozták a készítőik. Bánffyhunyadon is várt ránk egy csodálatos kazettás templom, talán ez még szebb volt, mint az előző.
Utunk újra a Királyhágó felé vezetett. A Királyhágónál még megálltunk, gyönyörködtünk egy kicsit a festői szépségű tájban, majd búcsút vettünk Erdélytől s indultunk Nagyvárad felé.
A város központjában ma is állnak a múlt században épült szebbnél szebb kereskedőházak. Megcsodálhattuk a Sas-palota gyönyörő vitrázsüvegeit, a Holdas Templomot, az Emke kávéházat, ahol Ady Endre is dolgozott, a piarista gimnáziumot, Tőkés László lakhelyét és megnéztük a Szent László Székesegyházat.
Nagyváradot elhagyva arra gondoltam, bárcsak minél több határon innen élő magyarnak lehetősége lenne, hogy megismerje a székelyek életét és a székely emberek jellemét. Azt hiszem, sokat tanulhatunk tőlük. Emberséget, önfegyelmet, kitartást, önzetlenséget, akaraterőt, magyarságot, amelyek segítségével fenn tudtak maradni a legnehezebb időkben is.
S újra tudták kezdeni a legmélyebb pontról.
Szulimánné Szurovecz Eleonóra
Békéscsaba, 1998. július
Legutóbbi módosítás: 2008.05.07. @ 07:25 :: Szulimán Eleonóra