…
Mozdulatlanságodat
most nem értem.
Úgy teszel,
mintha semmi sem történt volna.
Fekszel az ágy egyik oldalán,
és vársz rám.
Tegnap én vártam így rád.
Fáztam,
magamra húztam a takarót,
nem is éreztem a melegségét,
csak a szörny?
dermeszt? magányt.
Ha néha sokat kellett várnom,
számoltam a repedéseket a falon.
Mire eljutottam a plafonhoz,
akkor nyílt az ajtó,
ott áltál.
De a repedések
már egybe futottak,
teli csordultak a
szemem ezernyi
fájdalmas könnycseppjével.
Most már hiába vársz,
az ajtót hiába figyeled,
nem fogom
kivülr?l a kilincset.
Nem kell már a rózsád…
Legutóbbi módosítás: 2008.06.19. @ 04:03 :: Dvorák Etela
