Döntöttem és most ez a döntés kötelez. Fuldoklom a félelemt?l, a vágytól, a könnyeimt?l. Nem vagyok képes koncentrálni, látom magam el?tt az arcod, ahogy elmentél. Gy?lölet szikrázott a szemeidben, pedig fogalmad sincs róla, ki vagyok, mi vagyok, honnan jöttem és hová tartok.
Ítélkezel, hogy eltiporhass, hogy megmagyarázhasd a saját önz? gy?löleted. A hibáimat keresed, felnagyítod, okolod. Tíz körömmel kapaszkodtam az életbe, a meredély szélér?l húztam magam vissza újra és újra, de te rátapostál a kezemre.
Most. Most van az a pillanat, amikor fáradtan elengedem magam, kitárt karokkal zuhanok a mélybe.
Szemeim a tiédbe kapaszkodtak, én már nem haragszom. Nem érzek dühöt, búcsúzik t?led a pillantásom.
Ahogy zuhanok, egyre lejjebb elfog a hányinger, szédülök. Te pedig csak állsz a meredély szélén, megvet? tekinteted el?l nem tudok elbújni, kinyújtom a kezem, és hangtalanul sikoltok.
Nem nyúlsz utánam, talpad nyomán finom föld szitál arcomra.
Csak zuhanok.
Lassan, forogva, émelyít?n.
Már alig látlak, de pillantásod retinámba égett. Még nem fogtad fel, még nem érted igazán. Még munkál benned a gy?lölet, de ha kitisztul a pillanat és felfogod, nem vagyok már, akkor talán megváltozik a pillantásod.
Kárörvend?n gondolok a fájdalmadra, a keser?ségedre. Ez az én bosszúm. A te büntetésed, amit hátralév? életben cipelni fogsz.
Az én könnyem és vérem szagát árasztja majd a b?röd, a ruhád. Az én tekintetemet, látod majd mindenütt. Az én hangomon szólít majd a szél.
Ott leszek benned és körötted.
Sosem hagylak majd felejteni. Ez az én bosszúm. Zuhanok, halkulnak a fények, er?södik a zúgás a fülemben. Ahogy elfolyik a vérem, úgy száll el bel?lem az élet, er?tlen vagyok.
Szédülök, ?rjít? ez a zúgás, szétrobbantja a fejem a csend zúgása! Már nem látok semmit. Csak tudom, hogy ott vagy. Valahol a tudatom mélyén, talán épp most illeszted a kulcsot a zárba, belépsz az ajtón. Szólongatsz, valami epéset akarsz mondani, hogy fájjon ismét. Azt hiszed, még érdekel?
Belépsz a fürd?szobába és meglátsz. Ugye látsz? Ugye látod a vérem, ahogy a kád vizét vörösre festi? Ugye látod, milyen elképeszt?en világít hófehér b?röm? Mint a Hold vérvörös bársonyán az égnek… talán megijedtél? Szólongatsz? Nem hallom. Nem látlak. Már utazom a végtelen felé. Nincs visszaút. A pengét nézed talán, ami a hófehér csempén koppant? Azt még hallottam. A koppanást, ujjam hegyér?l köré cseppent a vér.
Gyönyör? vagyok ugye? Még így is. A halálban is. Búcsúzom.
Légy boldog, ha tudsz, b?nh?dj! És kívánj nekem jó éjszakát! Bon voayage, kedvesem…
Legutóbbi módosítás: 2008.06.26. @ 11:38 :: Fecske Panna