Hajdanában, a bikkfagatyás világban született felénk ez a szólás-mondás.
Akkor még a kicsi falvak egyetlen szórakozóhelye a kocsma volt. A kocsma, ahol összejöttek a legények, akiknek a zsebében elengedhetetlenül ott lapult a bugylibicska. Anélkül nem legény a legény, arra bárhol szükség lehet. Kiváltképp a kocsmában!
Merthogy addig nem is volt baj, míg csak a saját falubéliek szórakoztak ott! De ha a másik településről is átjöttek a legények, bizony sokszor előfordult a nézeteltérés, leginkább a falubeli leányok miatt. Ahogy fogyott a bor, egyre erősebbek lettek a legények, és nőtt bennük az indulat.
Ideje volt hát megmérni az erejüket.
Ilyenkor elkiáltotta magát az egyik legény:
— Hopp, Homokmégy!
S a homokmégyi legények köréje sereglettek, kezük a zsebben jó erősen markolta a bicskát, szemük szúrósan nézett a másik sarokba.
Na, de a másik faluból való is elkiáltotta ám magát:
— Hopp, Szakmár! — s már minden szakmári szaladt is egy kupacba.
— Hogy ezután mi történt, arról a régi kocsmárosok tudnának igazán mesélni, na meg a verekedés kárvallottjai.
Történt egyszer, hogy egy ilyen alkalommal, amikor már a vita éppen elmérgesedett két legény között, elkiáltotta magát az egyik:
— Hopp, Szakmár!
A másik is elkurjantotta magát:
— Hopp! — és meglepődve szétnézett…
— Hopp, egymagam!
Azóta, ha valaki egyedül kell, hogy valamit megcsináljon, nincs segítsége és éppen jó kedve van, elkiáltja magát:
— Hopp, egymagam!
Legutóbbi módosítás: 2008.06.08. @ 21:11 :: Fitó Ica