Egymás mellett lógtunk
– mint minden este -,
mellettünk egy férfi
a magányt kereste
asztalra hullt fejjel,
s mi csak lógtunk
üres zsebekkel.
Ha nyílt az ajtó,
s felkapott minket
a szél
és éreztem, ahogy
az ujjad hozzám ér,
látni anyagod
táncolni az ablakon,
embernek éreztem
magam.
Ha egy részeg alak,
szájából a szavak
életre keltek,
s a falak folyni
kezdtek,
hozzám bújtál,
s azt lested,
tiszta-e még
vajon a tested.
És mikor egy hosszú
nap után,
a legszebb gombom
leugrott az utcán,
sajátod adtad
nekem,
hogy ne szakadjon
tovább a sebem.
Most itt vagyok -egyedül-
egy nyári alkonyon,
kupaccá gy?rve egy
kopott pamlagon,
s emberként emlékszem,
emberként tudom,
hogy voltunk együtt,
két kabát a fogason.