Egyedül vagyok, a hamu-virágokat elemi
feketeséggel teli vázába rakom. N?vérem szája,
kimondasz egy szót, amely az ablak el?tt tovább él,
és amit megálmondtam, zajtalanul felkúszik rám, a magasban.
Távoli óra virágai közt állok, félreteszek
egy kis feny?gyantát egy megkésett madárnak:
Élet-vörös tollain hópelyheket visel;
cs?rében jégcsap, érkezik, a nyáron át.
Ich bin allein
Ich bin allein, ich stell die Aschenblume
Ins Glas voll reifer Schwärze. Schwestermund,
du sprichst ein Wort, das fortlebt vor den Fenstern,
und lautlos klettert, was ich träumt, an mir empor.
Ich steh im Flor der abgeblühten Stunde
Und spar ein Harz für einen späten Vogel:
Er trägt die Flocke Schnee auf lebensroter Feder;
Das Körnchen Eis im Schnabel, kommt er durch den Sommer.