Van, hogy túl tömörre
sül össze a nehéz várakozás.
Akkor az egység is csak
nehezen rak maga után
másik ugyanolyan egyet,
és felerősödik minden
űrben feloldott, egyöntetűség,
ami hallást, látást,
és tapintást idéz egyszerre
egészen emberi,
hétköznapi benyomásnak.
Na megállj csak!
Mondom én az időnek,
és igazán szót fogad,
pedig viccelni szerettem volna,
de Az nem érti az efféle
majomból emberré manipulált
lénynek az agyát.
Csak akkor megy át magán az idő,
ha siet saját önző céljait keresve!
Nincs sohasem este,
vagy mindig van
(nem tudom)
az ember döcög a földúton,
máskor betonon,
vagy fénykörön szédül,
kicsi az a mindenséghez mérve!
Az óriásoknak semmi igazolható,
leírt ismérve nincs,
minden emberfia sorban áll,
aprításra várva.
Amíg csak bezárva van itt,
addig hiszi a királyságot.
Mi hát a nagyság?
Valószerűtlen táncmulatság
alkalmával láttam egy férfit
aranyban,
a színpad széléről
fölénk hajolva,
és egyszerűen csillagokat
onanizált az arcunkra!
Az az egy hiteles óriás volt,
a többi csak a forma háttere valahol…
Legutóbbi módosítás: 2019.10.11. @ 12:57 :: Kerekesné Varga Veronika
