Kerekesné Varga Veronika : Séta velem

Nyomtatás

Egyetlen hosszúság csak a vonal,
vagy elhajlik majd foszlott vége,
ha végig ér, és magára talál?
Nem látni annak a szemével
aki azon sétál.

Kerék jajgat a rossz kúton
valami ottfelejtett ujjlenyomat
mását ragadom a pillanattal,
melyben gyógyul az id?.

Kerge gondolat marasztal
még egy percre, mi
mesélni tud százéves szürettel
nyüzsg? gazdag asztalt,
dereng a dal is…

Máris megyek, ne legyek
nehezéke kicsinyke
bogárnépnek el,
elindulni fel a dombjaim
szép hátát tisztelve
léptemmel!

Állnak a löszfalak,
öreg térdükben fokok,
esöharapta cölöp tartja
egyenként.

Fent sor, sorral vár
kézen fogva,
rendes a gazda, büszke is,
közöttük nékem nem kopog,
nem ráncol homlokot
semmi bántó zajongás!

Ott az id? hízelegve
karol át, h?séges jegyes,
és nem enged
gondolni a mélyben trónoló
üzletre, bankra,
csak arra, hogy a világ
zöld, és bodorlevel?,
ilyennek akarták,
szépre, jóra,
édeskés vidám szemei
markomban,
ugyanaz, mint ?sök tenyerében…