Kovács Henrietta : Himnusz az Éjszakához /Novalis nyomán/

 

"Mindig vissza kell térjen a reggel? Sosem ér véget földi hatalma? Boldogtalan sürgés-forgás emészti el a szárnyas Éjszaka mennyei jöttét. Sosem fog örökkön égni a Szerelem titkos áldozata? A világossághoz mérték idejét; viszont id?tlen és határtalan az Éjszaka uralma. – Örökké tart az álom. Áldott álom – ne túl kevésszer boldogítsd az Éjnek áldozókat."

 

A furfangos Nappal vajon önnön akaratából zárja össze fényes szárnyait az alkony piros-arany káprázatában s ajándék gyanánt simítja végig utoljára a Földet, az arcokat éget? karjaival – vagy Te vagy az Sötét Éj, aki h?sít? lepleddel a hegyek mögé, folyók alá, emlékek mélyébe kergeted, hogy ott gyönyörködjék hitvány szépségében?

Fél. Saját múlását rettegi, s irigyli az örökkévalóságod; mert ha kihuny a fénye, könny? koronája lehullik fejér?l s egyenest öledbe zuhan, hogy újonnan koronázzon meg a világ; s ne csupán létünk Királyn?je légy ezentúl, hanem a bánatot feledtet? Királyunk is.

Még messze ez a nap. De krónikások írják álmaikban történetét, s szerelmesek olvassák a Csillagok Könyvében. Elrejtetted titkaidat a rezdülés minden pillanatában: istenn?k fátylának fodrai között pihen, a virágok szirmának hajlataiban s az emberek szemében is megbújik egy szál a Rejtelem drága szövetéb?l.

Így dereng el? kedves arcod is szeretett Éj – a Hold fehérsége mögé lopódzva s onnan lesve lépéseinket. A Földet kábulatba ejted álom-esszenciád nyugtató b?bájával. Ilyenkor el?osonsz néha, és szelíd anyai csókot lehelsz homlokunkra, hogy a Nappal vakító ragyogását könnyebb legyen elviselni gyöngédséged emlékével. Majd ismét elt?nsz, a Mindenség mélységeibe húzódva vigyázod álmainkat. A Sötétség oly édes lépted nyomán.

Homályodban olykor felt?nik egy-egy ezüstös rajzolatú madár; ?k mind oda szállnak, a jöv? labirintusában bolyongva keresik hatalmad szent lángját, hogy elégjenek benne, s majdan az Új Kor kezdetén újjászülessenek. Eképp keringeted nemes Éjszaka bánatunkat s minden örömünket; de mikor nem fogod többé átengedni életünket a Hajnal fájdalmas könnyeinek és álmunk végtelen s szép lesz; akkor alázatos f?hajtással fogunk Téged köszönteni Szárnyas Trónodon.

Legutóbbi módosítás: 2008.06.16. @ 10:23 :: Kovács Henrietta
Szerző Kovács Henrietta 79 Írás
1991.10.20., Debrecen - a kemény tények....:) ÃÂrni, írni, írni... egyszer álmomban egy cseresznyefán ülő fiú megkérdezte tőlem, hogy mikor lennék a legboldogabb? "Akkor - feleltem - ha mindig ősz lenne, én pedig egész életemben egy fa alatt ülve írhatnék..." Ez persze így nem teljesen igaz, de majdnem... :) "Mint minden emberi lény, képes vagy szeretni. Hogy tanultad meg? Nem tanultad meg: hiszel benne. Hiszel benne, és szeretsz." /Paulo Coelho/