Somék háza előtt van egy utcai húzós kút, és annak szomszédságában egy kőrakás. Még az ősszel a kövek közé raktak a testvérével két békát, és egy karóra ráékesítettek egy nylon zacskóba gondosan becsomagolt írást, miszerint ott a BÉKAVÁR. Időnként leveleket dugdostak élelem gyanánt a kövek közék, és szentül hitték, hogy tavaszig minden rendben lesz, még némi szaporulatra is számítottak.
Mivel Soma a héten kisebb megfázás miatt nem ment iskolába, levegőzés gyanánt egyik nap, nagy lendülettel rakosgatni kezdte a kőrakást, hogy ellenőrizze féltve őrzött állatkái. Megvannak-e? Szomorúan vette tudomásul, hogy nem találja őket, de nem adta fel a reményt, azt mondta, biztosan nem ismerik meg és elbújtak. Közben a születésnapjára készült és feledésbe merültek a békák.
Tegnap, ahogy virágot ültettem a kertben – még jó, hogy kesztyű volt rajtam -, mert egy furcsa alakot ástam ki a földből. Először azt gondoltam, hogy valami hungarocell darab, utánanyúltam, és hirtelen undorodva dobtam el, mert egy nagy béka nézett szembe velem. Gyorsan átgondoltam, ezt nem hagyhatom itt. Pontosan tudtam, valaki örülni fog neki! Minden undoromat félretettem és újra megfogtam, rohantam egy üvegért, hamar beledobtam, s már mentem is a szomszédba. Magam előtt láttam Soma örömét.
Amikor átadtam a békát pont ebédeltek, de ez senkit sem zavart, mert egy tücsköt-bogarat szerető család és már sokféle állat megfordult rövidebb hosszabb ideig a házukban.
Soma öröme, mint azt előre megéreztem határtalan volt. A szülinapjára tőlem kapott tejszínhabos meggyes epres csemegének, közel sem örült ennyire.
– Ó! Ez egy nagyon csodálatos béka, köszönöm szépen. Csodálatos! – és boldog mosollyal magához szorította az üveget és vitte is magával.
Anyukájával csak néztünk és tudtuk, lesz a gyereknek délutánra programja.
Később focilabda pufogását hallottam, amikor kimentem az utcára ők játszottak, Soma mindjárt futott hozzám és lelkesen mesélte.
– Képzeld, ez egy aranyos varangyos béka – mondta Apa.
– Mit csináltál vele?
– Megfürdettem, és egy üres akváriumba kavicsokat meg vizet tettem, de csak keveset, hogy a szeme kilegyen. Odatettem egy porcelán békát is, hogy ne unatkozzon. Most játszanak.
– De hát Somikám, a porcelán béka nem tud játszani!
– De, csak akkor játszik, ha mi nem nézünk oda.
– Még nevet is adtam neki – mondja -, tudod mi a neve? Breki – s még hozzátette -, nagyon kedves vagy, hogy nekem adtad ezt a csodálatos békát. A Barnus is örül neki.
Barnus a kutya.
Ezzel a kedves szóval mindig levesz a lábamról, azt gondolom, ha már ilyen kis korban, így tud hízelegni, mi lesz később. Jaj nektek lányok!
Napirendre tértem a történtek felett, de este átjött Soma Anyukája. Beszélgettünk, és a téma ismét az új jövevényre, a békára terel?dött.
– Ettől jobb dolgot, nem is hozhattál volna, egész délután ezzel játszik.
– Most mit csinál?
– Ül a szobában, a békát beleültette a mobiltelefon asztali tartójába, és nézik a TV-ben a mesét, közben magyaráz a békának, hogy mit történik a mesében.
Szóval ő Soma, aki elsős, és a szomszédban lakik.
Legutóbbi módosítás: 2008.06.11. @ 07:25 :: Kovács Ilon
