szavam
ernyedt csendje
mint völgyek hangja
éj árnyán fennakadva
tétován rúg még
néhány utolsót
csukló zokszót
s egy vézna szótag
sajgó ölyve
rándul szárazon
tátongó ajkamon
lelkem közönye
alélt szóvirág
hulló szirma
ziháló leheletem
hasztalan lesem
keresem
csak tépem
ábrándok
gyepl?jét
habzó zablám
ostor pattogásán
nyöszörög
kegyetlen pöröly hörög
sújt
a lélektör?
rég elhalt a szó-köt?
mi elmém fonta
unt napjaim
vánkosára
mily üres a kiköt?m
kuporgok
istenem kopott zsámolyán
kiszáradt a kút
csak h?sét félti már
elhaló emlékét
volt csobbanásnak
vakságán moha honol
zabolátlan
vágtatna még
hidd ha mondom
ezer gondolatom
gúzsba kötve fetreng
nyakam köré tekereg
s mint rozsdás láncszem
a torkomra forr
az utolsó
kimondatlan
szó
