Nod ordítva rohant át a kis tisztás másik oldalára. A lovára támadó éhes vérmedvét kardja híján egy jókora husánggal próbálta elijeszteni. Lova Gent is ki akarta venni a részét a védelemb?l, hiszen már egy perce két lábon állt, támadó pózban a medve felé fordulva. Mikor az állat észrevette gazdáját újra leereszkedett a fenyeget? pozícióból és lassan, szemét a ragadozón tartva, Nod felé lépkedett. Hasznos stratégiának bizonyult, mert így a rohanó harcos két ugrás után ki tudta vonni kardját a ló hátára er?sített hüvelyb?l. Innen már csak egy hatalmas csapásra volt a gy?zelem. Mikor a vérmedve már csak rossz emlék volt, Nod hálásan meglapogatta Gent nyakát és megígérte, hogy többé nem hagyja ?rizetlenül. Gent gúnyosan felröhögött, és Nod karja felé bólogatott hatalmas fejével. Nod tudta, hogy a ló az el?z? éjszakai kalandjukra gondolt mikor a fiú megszerezte a kezére er?síthet? furcsa ékszert attól a csapat Gereslit?l az el?z? városban, és megint csak a ló került bajba az üldözés közben.
Különös kapcsolat volt az övék. Testvérekként n?ttek fel a Karakorum pusztáiban, hiszen a törzsben nem volt másik fiúgyermek. Az egész eddig bejárt földön nem találkoztak fiatal hímnem? emberrel. Talán ez is annak a nagy robbanásnak a következménye, amit a reg?sök beszélnek, és ami több évezreddel ezel?tt történt. Akkor még azok a hatalmas romok is virágzó városok voltak, amik szerte a nagyvilágban találhatóak. Most is egy ilyen rom közepén állt. Mikor bejöttek a közepén található ligetbe, érdekes feliratot látott, ami már a most beszélt Geo- nyelven volt írva: MOSZKVA METROPOLIS.
Metropolis, nagyon tetszett neki ez a szó, és elhatározta, hogy ha neki gyermeke születik, persze lány, akkor így fogják hívni. A törzs azért küldte el felderít? útra, hogy toborozzon férfiakat a közösségbe, mert már húsz éve nem született fiúgyermek és kezdett kiöregedni az utánpótlás. Nod hatalmas erej? harcos volt, népe büszkesége. Nem is akarta elengedni a tanács el?ször a legszebb férfi példányukat, de más nemigen akadt volna, aki kibírja a hosszú utat. Nod sem látott férfit a maga korából hosszú útja során, csak a Geresli hordák furcsa férfin? rablóit, akiknek nem kellett másik egyed a szaporodáshoz. Kegyetlen rablók voltak ezek a különös férgek, de azontúl hasznos keresked?k is, pontosan ez t?nt fel Nodnak, hogy ezek a rablók, akik a saját csemetéiket eladták egy jobb kardért, szinte dugdosták el?le ezt a karra csavarható ékszert. Így, mert nem adták szépszóval, lemészárolta az egész hordát. ?sem tudta miért, csak azt érezte, hogy meg kell szereznie ezt a szépséget. Csak azt nem vette észre, hogy a városon kívül még két csapat várakozik akik üldöz?be vették ?ket amikor kivágtattak a sivatagi kapun. Ekkor kapott könny? sebet Gent is egy utánuk röppen? fémcsillag miatt, amit a Gereslik „Halálszúnyognak" neveznek. Nod úgy döntött elindulnak egy kis kitér?vel hazafelé, hiszen ha eddig nem találtak alkalmas egyedeket, akkor ezután sem fognak. Délkeletnek indult a Hatalmas hegyek felé, amit az ?sök egykor Uralnak hívtak. Két holdnap is eltelt mire odaért. Ahogy a hatalmas hegylánc felé közeledett észrevette, hogy a karjára csavart ékszer furcsán világítani kezd. Nem volt meleg csak világított. Mikor beért a faluba, ami a hegy lábánál lapult, lánygyerekek hada szaladt elé és leplezetlenül bámulták az isteni jelenséget. A falu f?terén egy hibátlan test?, sz?ke hajú, világos szem?, szinte albínó lány volt egy karóhoz kikötözve. Mikor elhaladt el?tte, a karján lév? ékszer vörösen kezdett izzani, mintegy figyelmeztetést adva a fiúnak. Nod leszállt a lováról és az odasiet? elöljárótól kérdezte, hogy mit követett el a lány.
– Ó ez egy boszorkány, uram. Már harmadik holdnapja próbáljuk férjez adni, de ez a megátalkodott szemmel veri az összes kér?jét, mert mindahány beteg lesz miután szembenéznek vele. Neked sem ajánlom uram, hogy belenézz azokba az igéz? szemekbe, mert azonnal beléd áll a nyavalya.
– Márpedig én hajlandó vagyok fizetni is ezért a rossz portékáért – mondta Nod, mivel érezte karján az ékszer izzását.
– Sajnálom, uram nem adhatom, mert az egyik kér? apja azt mondta, hogy csak az ? testén keresztül vehetjük le a boszorkányt a cölöpr?l vagy, ha már elrothadt.
– Hívd ki SUMITA-ra azt az embert a nevemben.
– Nem lehet, hiszen Te nem vagy falubeli, és az az ember amúgy is valóságos óriás.
– Nekem lehet – mondta némi fölénnyel Nod. – Én Karakorumi herceg vagyok
– Ahogy gondolod uram, megkérdezhetem – mondta az elöljáró és még hozzátette – De ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek.
Nod mosolyogva gondolt vissza a SUMITA barbár szertartására. Az emberek így döntötték el a vitás ügyeiket és végeredmény kötelez? érvény? volt. A résztvev?k egy faketrecbe mentek egy szál baltával, meztelenül és a falu többi tagja kíméletlenül szurkált a réseken befelé hegyes karókkal. Az gy?zött, aki saját lábán kijött a ketrecb?l. Benn az egymás elleni csapások elkerülése is szinte lehetetlen volt a sz?k hely miatt, de még figyelni kellett az alattomos szurkálókra is. Nod mosolya hamar elenyészett, amikor meglátta azt a hatalmas óriást, aki egy borotvaéles baltával közeledett az elöljáró nyomában.
– Stua vagyok, Te akarsz SUMITA-t a lány miatt?
– Igen Stua kihívlak. – Mondta Nod, miközben hatalmasat nyelt. A háttérben még Gent is figyelmeztet?en nyeherészett.
– De miért akarsz egy ismeretlen boszorkány miatt meghalni? – Kérdezte jóindulattal Stua
– Azt hogy ki hal meg, majd meglátjuk – mondta Nod. – Kijelentem, hogy a SUMITA törvénye szerint mindenem a Tiéd, ha gy?zni tudsz ellenem.
– Emlékedet ápolni fogom s jószágodat jól tartom majd- Felelte Stua a rituálé szerint.
Nod odament Gent háta mögé és készül?dni kezdett. Mikor levette a karjáról az ékszert még odasúgta, de inkább csak magának:
– Remélem tudod, mit csinálsz! – válaszul az ékszer háromszor felvillant. Ezt vehette észre a kikötözött lány, mert odaszólt Nodnak.
– Ha Te vagy az Amulett birtokosa akkor rád vártam eddig. Vigyázz Stua bal karjára, mert míg jobbal támad addig ballal a torkodat ragadja meg.
– Köszönöm, de mi a neved? Legalább azt tudjam, kiért halok meg – mondta Nod a lány fedetlen kebleiben gyönyörködve.
– Nem halsz meg, ha a harcra koncentrálsz – mondta a lány a lehet?ségekhez mértem elfordulva. – A nevem Gea.
Nod a ketrechez lépett immár meztelenül, kezében csak harci szekercéje volt. Stua már a ketrecben tüzelte magát és a közönséget. Ennek az adrenalin löketnek szemmel látható hatása is volt, mert a jövend? gyilkolás izgalmában hatalmas férfiassága dárdaként meredt el?re. Mikor Nod a ketrecbe lépett észrevette, hogy a karókkal felszerelkezett falusiak inkább az ? oldalán gyülekeznek. Ahogy becsattant a ketrec ajtaja az óriás meglep? gyorsasággal azonnal támadott. Nod elegánsan ellépett a támadás el?l és a vadászó párduc puha hatékonyságával lecsapott az óriás hátára. Stua fel sem fogta a kapott csapást, csak mint a bika fujtatott és újabb támadásra indult. Nod ekkor két döfést is kapott a ketrecen kívülr?l és ezzel egy id?ben hallotta meg Gea figyelmeztet? kiáltását és Gent mérges horkantását is, amit a ló csak harcban, jelzésként használt. Gondolkodás nélkül hasra vágta magát és így elkerülte a tarkójának szánt szúrást. Szerencsés hasalás volt, mert az óriás Stua már nem tudta fékezni a rohanás erejét és átesett a felkászálódó fiún. Nod egy ugrással a földre omló óriás mellett termett és szekercéje élét a torkára tette.
– Nem akarom megfosztani ezt a falut egy ilyen hatalmas harcostól Stua csak ismerd el, hogy gy?ztem. Még méltányos árat is fizetek neked a lányért, hogy pótolni tudd a fiad betegsége miatt kiesett munkát. Ne légy forrófej?, ember!
– Az idegen herceg gy?zött- mondta fennhangon Stua a falusiak nagy csalódottságára.
Mikor már mesze jártak a falutól akkor kérdezte meg a fiú Geát, hogy mit tud az ékszerr?l.
A lány azt felelte, hogy ? egy különös törzsb?l származik az ?si Bajkonurból a nevük a Csillagjárók és ? azért kapta a föld régi nevét mert azt jövendölték a vének, hogy ? menti meg az emberiséget a kihalástól egy nagy harcossal az oldalán, akinek fényl? amulett van a karján. Azért nem ment ? eddig férjhez, mert erre a harcosra várt. A betegségeket pedig egy kis szelence segítségével hozta létre, amit csak ki kellett nyitnia, ha bántani akarták. Ez a kis szelence egy Uranium feliratú dobozka volt, amit most közösen eltemettek a sivatagban. Mivel a tajgán most jött a téli id?szak, ezért nem utaztak tovább, hanem egy hatalmas folyó mellett letáboroztak. Ez a különös folyó a többiekkel ellentétben visszafelé folyt. Nyáron hazatértek Nod törzséhez és a szabadítástól számított kilencedik hónapban Nod büszkén mutatta be a törzsnek Polis-t újszülött FIÁT…
Az amulett a fiú születésekor gyémántszínben felizzott és többé nem villant fel. A Földön ett?l kezdve minden kontinensen születtek fiúgyermekek.
Legutóbbi módosítás: 2008.06.11. @ 11:15 :: Orosz T Csaba
