Dani a szomszédban lakik,
átjön, beszélgetünk sokat,
mint akik értik az élet dolgait.
Tegnap megtanítottam a snóblira.
Kés?bb indultak ma reggel,
csak hallottam a hangokat,
s az emlékeimmel bemenekültem,
mert tudom, mi lesz ma itt a „suliban”.
Olyan furcsán jöttek a könnyek,
pedig éppen egy éve már,
de a képek kéretlen belém égtek,
mint árnyak a falra Nagaszakinál:
Ahogy sírt szül? és gyermek,
alig mondtam pár mondatot,
könnyezett n?vérem mint polgármester,
mindenki sírt, mert mindenki búcsúzott.
Várták, hogy szóljon a cseng?,
mint fájó végs? vallomás,
vártam én is, foszlott er?m majd megjön…
Haldokló nem adhat halálhoz halált.
Aztán egy kicsihez léptem.
-Ferike, segítesz nekem?
Míg kezét fogva a cseng?höz értem,
az életem hangtalan elberregett.
Valahogy nem hittem, hogy ilyen nehéz lesz,
mert nem lehet feledni gyermek-mosolyt…
Istenem, add, hogy sok iskola éljen,
és könyörülj a magyar falvakon.
Dani majd holnap is eljön,
tudom, beszélgetünk sokat,
Feln?ttként érti: míg a bájital „f?tt”,
bezárták végleg az iskolájukat.
Mohora, 2008. június 13.
Legutóbbi módosítás: 2008.06.13. @ 16:18 :: Pongrácz Ágnes
