Sétálunk, és jönnek a gondolatok, amelyek kés?bb versekké formálódnak; kisfiaimnak majd kés?bb, ha nagyobbak lesznek.
*
Víztiszta volt, majd ködbe bújt a múlt;
viharként tombolt, aztán elsimult.
Régi, szép emlék: kissé megfakult.
Néha szinte elszáguld a jelen;
máskor meg áll, s jelet hagy szívemen:
öröm, bánat, harag… és szerelem.
A jöv?… ? még nem érkezett el.
Hogy láthassuk majd, már most óvni kell!
Ha nem tesszük… érte ki vezekel?
*
Én szeretem a sötétet,
a csillagfényes éjt;
ahogy csendjével átölel,
mint Anya, hogyha félt.
Mikor elhallgat a város,
megnyugszik a szívem;
elhagyja gondját s megfürdik
tiszta Holdezüstben.
Az éjjel a csönd-szerelmem,
puha bársony csókja;
mások félik ?t… hogy miért?
Csak az Isten tudja.
*
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:00 :: Rácsai Róbert
