A Mártír
Talán vége.
De még itt van.
Fáj, mégis részeg vagyok t?le.
Attól, hogy talán vége.
Egy virág van el?ttem.
Letépem.
Egyszer csak jött mindent elsöpr? önmagával,
Nem volt semmilye csak ismeretlen vágya.
Mindent elpusztított, felégetett maga el?tt,
Csak a múltjának élt, de az is megtört.
Elment egy rég összeomlott világba,
Prédaként futott a megváltó halálba.
Mennynek s pokolnak sem kellett, visszatért,
Begyógyíttatta újra és újra vérz? sebét.
Mindent elpusztított, felégetett maga el?tt,
Csak én éltem benne, adtam neki er?t.
Nem vitt soha mást csak egy pillantást,
Elrabolta a fényt, de láttam kálváriáját.
Csak a múltjának élt, de az is megtört,
Ment, ment, magában harcolva ölt.
Egy vándor fájdalmát örökt?l éltem,
Világokon tiporva lépéseit lestem.
Egyszer csak újra jött haldokló önmagával,
Nem volt semmilye csak meggyilkolt vágya.
Hozzám jött most is, de elfogyott az elixír virága,
Az utolsót téptem, hogy begyógyítsam szárnyam.
Repülni tanulok.
De a szakadék!
Félek fölötte. Mély nagyon mély.
Tudom, zuhanni fogok.
De kívánom, már a magasban vagyok.
De a virág! Elfogyott.
Legutóbbi módosítás: 2008.06.18. @ 20:11 :: Végh Szimonetta