Tört szárnyam vonszoltam:
Sebeim nehezen gyógyultak.
Búvópatakként megkerestelek.
Kétségek között megszerettelek.
Bebújok szavaid mámorába
Reszkető lelkem elcsitul.
Nap fényét türelmetlenül várva
Napról-napra hangtalanul.
A messzeségből ne érjen hozzám
A gondolatvilágból semmi árny!
Veled telik be életem bízvást,
Mint a rügyből kipattant szirtvirág.
Életem álma lett arcod mosolya,
Vezess szereteted lángjával.
Végtelen időt jelentő húrja
Hűséged sírig tartó fáklyája.
2002.
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 09:51 :: Z. Farkas Erzsébet