A sziklaszirtek mögül
el?bukkan a Nap perzsel? lángja;
tüzes narancsszín káprázat,
melynek a világon nincs párja.
Ismer?s kis dalt dúdol a szél,
édes perceket idézve elmémbe;
mágnesként vonz, szinte hipnotizál,
akár a szirének b?vös éneke.
Menedék e kopár hegyorom,
menedék a veszett világ el?l,
mit szenvtelen betondzsungel nem nyújthat,
csak a kis dal a sziklaszirt fel?l.
Elmélázom, nem érzem a múló id?t;
lelkem megfáradt testemb?l már menekül;
hirtelen elcsendesül örökre minden –
de még látom a fényt a hegyek mögül.
Legutóbbi módosítás: 2008.07.20. @ 12:38 :: Denise M. Graham