Összetört Göncölök nyakán
röhög a hold.
Körbe kákics és csalán.
Idebent,
Csak a bogáncs kedv? elmém
Vacakolt,
A szétcseszett
Cipzárral.
Kinn a már megszokott zaj:
Valami ócska
Csontot csócsálnak az ebek,
S mint hátukra fektetet móka,
Sárba hentereg
Almukon az unalom.
Láncon az ember barátja,
S kövér kötelet
Hizlalnak bárány fellegek
A telihold nyakára.
A holnap rohanó rongyai
Mint valami,
Rogyó álruhák: Lógna.
S üres belükbe a szél
Szeg?dik akasztott bolondnak.
Mennyi szepl?s ház?
Mennyi elpirult ablak?
Mi ez a szétfolyó máz?
Mi lappang
E szürke falak
Pincehideg árnyéka alatt?
S mi oson
Ily szelíden
Nyomomban,
Mezítelen
Lábakon?
Talán a gyermekkorom.
A suhanc tinédzser évek
Rühes kölke,
Mint megtiport, megtépett lélek
Üget nyomomon,
Menekülve a jöv?be.
Régi játszma.
S körhátrányba
A jelen.
S minden bástya
A sakktábla szélén.
Pedig azt hittem,
Hogy e kocka világ valóságba,
Még én vagyok a jobb.
De itt is leköröznek a tegnapok.
S mint vállamon vittem anno
Mint múlandó képzetet,
Mára valóra szülte az emlékezet.
Legutóbbi módosítás: 2008.07.25. @ 09:32 :: Kastély Máté