Kerekesné Varga Veronika : Hit

Nyomtatás

Remélt dolgok biztosítékon alapuló várása, a nem látható valóságok nyilvánvaló bizonyítása.

Hit. Hittan. Hitel. Hitvány. Hitler. A Jóisten kit ver, kit áld, mikor mit kíván kénye-kedve.

Ejnye, mi ne menne jobban nekünk, mint elhinni minden szót, mi félmosolyt tesz a száj sarkába, és csendet a lélek zajának helyére. Elhiszlek téged, és elviszel engem, majd meglátjuk hová. Nem Tréfa-szigetére, mert ott olyan emberek járnak, akiket nem ismerek. Lehet, hogy színesek, kékek, zöldek, vagy színük sincsen, nem tudom. Van ami nagyot nyom a latban, az velem van, és én ezért nem veled. Ez itt az egyszeregy. Egyszer egy vízre szállunk, csak éppen úgy, mintha onnan keltünk volna ki ketten. Csendben.

Vízb?l jöttem, vízb?l vagyok

azt sem tudom mit /szeretnék/

a parton túl sok a száraz:

karó, salak, ég? falak

(csak végre a szádat

érném el, jaj

mi lesz, ha harap)

akkor is megmaradok

pillanatnak, a nedvek

bennem laknak.

Házuk vagyok,

s ?k a népem,

megosztom az ebédem,

hadd szeressék magukat

otthonomban!

Egyszer?en a Világot kell kifordítani sarkaiból, és jól megrántani, akkor lesz kész az a ladik amin evezünk, de kérdéses, hogy tudsz-e evezni, mert ugyan mifelénk a Dunaparton minden fiú úgy n? fel, hogy már ebihal volt anyja dajkált melegében.

Milyen méltóbb ajándékot is adhattál volna, falra feszített költ?nk tisztaságánál? Semmit. Még azt sem, mert elment a szerencse a nagynénjét látogatni, aki állítólag éppen ezen a bizonyos Tréfa-szigetén lakik. Na onnan sejtem, hogy nagyon is messze lehet az az ország, mert ?még mindig odaát van, és ha visszatalál, akkor sem lesz kedve velünk foglalkozni!

Ha megyünk emez másik, szerény, de szeretnivalóan körbevirágozott nekünk közeli helyre, mit odaállítottam eléd, hozz néhány pár zoknit, párnát, egy fiút, árvát, kit mindenki kivert már, vagy összekevert valakivel, és hogy elhiszel engem, ezt is hozd! Lefejtjük a koszt mindenr?l, ami arra vár, hogy t?lünk tisztuljon. Aminek hullania kell, az hulljon, és így emelkedjünk a mozdulat által levitálva, mint az illuzionisták kifeszített n?je a színpad homlokára rajzolva.

Arról nem szólva, amit még nem mondtam el. A hittel, ami nagyon kell, hogy lélegezni tudjon bennem az ember. A hittel nekem egyszer, ha úgy támaszt majd az engem, ahogyan sokszor én támasztom fel ?t halálos bajaiból, el kell utaznom Auschwitzba.