Kerekesné Varga Veronika : Orkán

Az ágyad, a fonalak,
amik vezetnek oda
sz?nyeged rojtján,
a kádat, amibe csorog
facsart pára bel?led,
jaj de fröcskölném
én azt veled,
magam lennék a házad,
és elmentemben sem
vennéd észre,
hogy nem vagyok éppen
(éppen csak nem)
mert a falakat csorognám tele
gyöngyöz? véremmel,
éledne, élne
álmodban is kísértve,
hullámmal kelve
tengert csiholna
a száraz fekhelyb?l,
és bömbölne az orkán,
ahogy kifér a torkán,
addig, míg vissza nem érek
oda,
csak akkor csitulna
végre puha habbá a párnád!