Ha már nem keres senki…
Ha már nem keres senki,
tudom, fekhelyem hová,
melyik bokor alá fogom tenni.
Majd bort iszom vagy verset írok
vagy csak bámulom a fákat
s arra gondolok, micsoda átok
az élet, ha nem ölelnek női lábak.
Nem riaszt semmi s remélem
szomjam megmarad olyannak,
mint a kunság homokja,
s a fő bűnt, a fecsegést, a lomha
szél is más fülek felé hordja.
Megértve végre az ,,ég madarát,”
-kinek az Úr kegyelme nem adott
se enyhe csűrt, se langyot adó pajtát-
harács kincsem, mely málha volt nekem,
az időnek bölcs vizére tutajként,
mint fölös tárgyat, úgy teszem.
Törvény gyömöszölt e testbe,
hogy szenvedélyek poklán átkelve,
az önzés, önátadássá érjen be.
S e tudás, magányom marad.
Hiába zengeném: Nem üres a lét,
messze célja van, nem vagyok szabad !
Míg elmém dolgozik: Nem vagyok szabad !
Ezért kell bor, ezért kell szerelem,
hogy a rácson át levegőm legyen.
Az elmúlás soha a végzetet,
az értelmet hozza el nekem.
Láttam e világot, mi végül eltemet,
várok egy angyalt, ki a Léthe
vizéhez feledni elvezet.
Ha már nem keres senki,
tudom, fekhelyem hová,
melyik bokor alá fogom tenni…..
Márton Zsolt
Legutóbbi módosítás: 2019.10.29. @ 10:00 :: Márton Zsolt
