Egy nép bolyongott, s nem siserehad,
kövek és bazaltok árnyékában,
negyven évig nyeltek homokot s port
mert kételkedtek az ?szavában…
A saruk koptak, az érvek fogytak,
éhkoppon maradtan nehéz hinni,
Mózes térdei a földre rogytak:
Uram ki fog minket innen kivinni?!
K?táblát kaptunk, mi örökös véset,
arcom az arcodat tükrözhette,
de e tévelyg? hitetlen népet
vajon a szellem türt?ztethet e?
S ha szánkat betapasztod étellel,
úgy hiszed akkor csendben maradunk?
Inkább az életünket most vedd el,
ha Kánaán nem lehet az otthonunk!
S végre megszólalt Ã??:-Mózes hallgass!
Kételkedsz most te is, ezért mondom:
ma sziklából iszik az, ki szomjas,
s ha holnap megpihentek az ormon,
megláthatod a tejjel-mézzel folyót,
de pásztorbotod lehullik a földre,
mert vizet kaptál, míg én kétked? szót,
s bár te eveztél, Józsué kötheti ki a hajót!
Legutóbbi módosítás: 2008.07.22. @ 09:45 :: Németh Zsolt László
