„Falu kanja" így gúnyolódtak a gyerekek, de a rosszindulatú legények is néha, ha már nem tudták bántani Ferencet máshogy. Nem a lányok utáni járkálását irigyelték, sokkal inkább arról a régi esetr?l (történt már vagy két hónapja) beszéltek, amikor Ferenc egyedül kiverte a nádudvari kocsmából a razziázó csend?rszakaszt. Nem a részegség dolgozott benne, hanem az igazságérzete nem engedte, hogy szó nélkül hagyja a nagyszájú kakastollasok dúlását az egyszer? terel? legények között. Amikor Bandit, a béresgyereket, minden ok nélkül szájba csapta az a vörös fej?, lenyalt bajuszú csend?r tizedes, hát egyetlen kiáltással borította fel a kocsma nehéz tölgyfa asztalát és vágta a székét ugyanazon mozdulattal a tizedes képébe. A többi csend?r erre persze azonnal az új prédának esett, de Ferencben emberükre akadtak. Kemény, ekeszarv törte marka, számolatlanul osztotta a hatalmas pofonokat, amelyek elöl hamarosan az összes csend?r az utcára menekült. Onnan kiabálták vissza nagy bátran
– Elkapunk egy este Terebesi, meglásd, cipóra verjük azt a nagy pofád!
Így is történt. Ferencet néhány nap múlva elkapták a betakarításból hazafelé jövet, úgy tízen tizenketten, persze civilben a falu végén, és jól helyben hagyták. Ferencben ekkor megszakadt valami. Nemcsak a testében (amit egész életében viselt), hanem lelkében is, hiszen a kis Bandi, a béres is jól látta, hogy mi történik, mégis elszaladt és nem hívott segítséget, pedig miatta történt az egész.
Ferenc a falu szélére járt udvarolni, a tehet?s Lancbach gazda rátarti Mari lányához. Sok lány kinézte magának a jókép?, er?s fiút, de ? nem adta volna a nagyszájú, perleked? Marit egyikért sem. Talán pont az vonzotta, hogy annyira megközelíthetetlen volt. Lancbach gazda nem nézte jó szemmel, hogy az egykori nemesi család mára már nem igazán tehet?s sarja, minden este a kiskapuban áll és a lányával beszélget. Másról szó sem lehetett, mint beszélgetésr?l, de Ferenc egyel?re nem is akart mást. Azután egy fagyos karácsonyi éjjel megtörtént a csoda. Többé nem hívták Ferencet „Falu Kanjának", és a tehet?s gazda is másként nézett rá. Történt, hogy Ferenc nagy kerül?vel a nádrengeteg között ment Mari háza felé. Lopva akarta kis ajándékát Mariék kapujára csempészni. Mivel tudta, hogy mindig a lány kel fel leghamarabb, megfejni a teheneket reggelire, így biztos volt benne, hogy megtalálja a kis kend?t, és tudni fogja, hogy kit?l az ajándék. Csak rézfej? pásztorbotja volt nála, és ingében a selyempapírba csomagolt kend?. Nyár óta kuporgatta a rávalót, inkább még a kocsmába kevesebbet járt csak megvehesse. Gúnyolták is emiatt a legények, de ? nem tör?dött velük, inkább magába fojtotta keser?ségét. Ahogy a holdfényben bandukolt a ropogós havat taposva, hirtelen a nádból hatalmas, szürke kutya ugrott elé. Ferenc minden kutyát ismert a faluban, de ezt az ádázul morgó, combig ér?t még nem látta.
– Biztos a másik faluból jött ide – gondolta, de hangosan csak ezt kiáltotta
– Mész a helyedre!- ércesen zeng? hangjától még a faluszéli kutyák is ugatni kezdtek, de ez az istentelen fajta, nemhogy megijedt volna, hanem egyenesen közelebb lépett. Ferenc meglódította rézfej? botját, de az beleakadt a csonttá fagyott nádba és mint a gyufaszál kettétört. Ekkor a kutya hatalmasat ugorva Ferenc mellkasán termett, amit?l a fiú hanyatt esett. Életre szóló birkózás következett, amib?l csak az egyik fél kerülhetett ki gy?ztesen. Ferenc jól tudta, hogy a kutya a torkát támadja, ezért bal kezét belenyomta az állat liheg? pofájába, jobb kezével pedig lefogta annak kapálózó hátsó lábait, hiszen az éles körmök felszakíthatták volna a hasát, mert a sz?r alatt csak egy inget viselt. Hosszú percekig birkóztak lihegve a nádas szélén elfáradva az állat és az ember gigászi harcában, mikor Ferenc utolsó erejével lentebb tolta a kutyát a hasáról, ráfeküdt, és szétmarcangolt karját kirántotta a hörg? állat pofájából. Csak annyi id?re rántotta ki, hogy két kézzel benyúlhasson a gyilkosan kaffogó fogak közé, és egyetlen elkeseredett rántással széttépje a kutya hatalmas pofáját. Olyan er?vel mozdult a legény, hogy a kutya pofája a füléig szakadt. Ferenc felállt és az ajándékkend?t a karjára kötötte, öml? vérét csillapítván vele. Hazaballagott, otthagyva a dögöt a nádas szélén.
Másnap korán reggel, mikor a család az ünnepi misére indult volna, vette észre, hogy sebesült alkarja alig fér bele az ünnepl?s kabátba. Mise után a férfiak betértek a kocsmába. Ferencet ünnepélyes csend fogadta, amikor belépett. Nem értette, miért bámulják a legények olyan tisztelettel, hogy még gúnyolódni is elfelejtettek. Csak a bolondos Jankó, a falu bolondja vonított fel boldogan, amikor belépett az ajtón, de Jankó szavát alig lehetett érteni, így Ferenc sem figyelt rá
– Ittan a fajkasöj? a fajkasöj? – selypítette izgatottan. Rövid hallgatás után, amikor a kocsmáros kitöltötte a deci vöröset (Ferenc soha nem ivott többet ennél) kérdezte meg Sándor a kenyeres pajtása, hogy mi történt a karjával.
– Összeakadtam a nádban egy kutyával – felelte Ferenc
– Hát még nem tudod Te szerencsétlen? – hadarta Sándor izgatottan – Nem kutya volt, hanem farkas.
– Farkas a fenét – legyintett Ferenc az ünnepre való tekintettel nem mondott ízesebbet – Ezen a környéken nincs olyan.
A kocsmáros is bekapcsolódott a beszélgetésbe és azt mondta, hogy reggel az erd?kerül? jött a hírrel, hogy valaki a falu szélén széttépett egy nádi farkast a puszta kezével, és behozta a törött pásztorbot rézfejét, valamint az állat bozontos farkát bizonyítéknak. Azt hitték Ferenc rátartiságból nem beszélt err?l a templom el?tt, de most már megértették, hogy csak azt hitte, hogy kutya volt, ami így elbánt vele. Délre az egész faluban szétröppent a farkasöl? híre. A kevély Mari futva érkezett és kipirulva szebb volt, mint valaha. Azonnal Ferenc sérült kezét kezdte el tisztítani levéve a kend?t, és félretolva a család n?tagjait. Csak mikor kimosta és az otthonról hozott patyolat tiszta kend?vel, bekötözte a mély sebeket, akkor szólalt meg csipkel?dve
– Aztán kit?l kapta maga azt a cifra kend?t? Mék lyány záloga volt?
– Neked vettem Marikám karácsonyra még a debreceni vásárban – válaszolt a felhevült fiú és rátapadt a válasz hallatán engedelmesen megnyíló leány ajakra. Ez volt a két szerelmes els? csókja, amiben Ferenc még csak át sem ölelhette Marit, hiszen akkora bubát rakott a karjára, hogy még lógatni sem bírta.
– Aztán délre eljöjjön hozzánk, apám elvárja ebédre -, mondta a lány leveg? után kapkodva, majd felpattant, és ahogy jött, úgy kiviharzott a Terebesi portáról valami szerelmes jókedvet hagyva maga után.
Ezután még hívták sok más néven is a nagyapámat, de egészen a második világháború kezdetéig Farkasöl? volt a neve a faluban. Marival kötött házasságából hét gyermek született, köztük az édesanyám . A háború alatt aztán volt a nagyapám neve nyomorék is, amikor egy bombázás alkalmával a bomba mellette csapódott be, és farkasöl?höz méltóan két napig a földbe temetve vívta harcát a nagy kaszással. Gy?zött itt is. De kés?bb hívták „ Habókosnak" mert senki sem hitte el neki, amikor arról beszélt az embereknek, hogy volt egy találmánya, amit a „ ruszkik" elvettek t?le. Kés?bb a helyi pap megtalálta a kopott bibliában a tustáras ismétl? pisztoly terveit, ami a háborúban Zbrojovka néven vált ismertté, és itthon ma csak így hívjuk Walter típusú kézifegyver.
Így hát rengeteg neve volt nagyapámnak, de én csak egy néven emlegetem a gyermekeimnek, valahányszor meglátogatjuk Ã??t a temet?ben. Ã??t, akire ismeretlenül is nagyon büszke vagyok: a Farkasöl?!
Legutóbbi módosítás: 2008.07.19. @ 07:52 :: Orosz T Csaba
