Hajnalban fáradtan ébredt. Lassan lekászálódott a lépcsőn, a kazánházból előhalászta otthoni munkásruháját, undorodott a szagától, de magára erőltette, és elindult az ólak felé.
— Ha nincs a vekker, biztosan elalszom —, gondolta és beindította a darálót. Hangja szirénaként hasította a csendet, keleten az ég peremén már derengett némi fény. Bekapcsolta az ólak világítását, a disznók mozgolódni kezdtek. Egy pillanatra átszaladt rajta a hajnali érzés. Ő nevezte így el, olyankor érezte, amikor előbb ébredt, mintsem hogy kialudta volna magát. Nem tudta volna leírni miből is áll ez össze, mégis biztosan el tudta különíteni minden más érzülettől.
Zsákot kötött a daráló szájára, majd vödörrel felöntötte a garatra a szemestakarmány keveréket. Beadagolta a premixeket is, előkészítette a reggeli adagokat, és nekilátott az etetésnek. Ennek végeztével vizet hordott az itatókba. Közben pótolta a garatból egyre fogyó darálni valót. Mire az etetéssel és itatással végzett, a darálás is leszaladt. Faládába öntötte a zsák tartalmát, koncentrátumot kevert hozzá, ellenőrizte az ólak tolózárait és visszament a házba. Ruháját szögre akasztotta a kazánházban, a fürdőszobában lezuhanyozott. A család többi tagja most kezdett ébredezni.
Megreggeliztek. Kisebbik fiát elvitte az óvodába, s mikor a szokásos búcsúzkodási ceremónia végeztével befordult a sarkon, már a napi hivatali teendőit rendezte fejében.
Ágika, a titkárságvezető már az asztalánál ült, az előszobában ügyfelek várták. Mire elfogytak már tizenegy óra is elmúlt. Mindig ugyan azok az ügyek, ugyan azok az emberek: rendkívüli segély, rendszeres segély, átmeneti segély, első lakáshoz jutók támogatása, képzési támogatás, ingatlan vásárlás iránti kérelem. Az egyhangú áradatot, csak Hodász Rozi szépen kimunkált nagyjelenete oldotta valamelyest, bár miután az elmúlt kilenc évben gyakran előadta, az sem hatott az újdonság erejével. A dramaturgia egyszerű: a felvezetésben el kell mondani, mennyi csapás apasztotta laposra a család pénztárcáját, majd az éhező gyerekek ábrázolását követően, elő lehet vezetni a kérést, ami kizárólag némi kézpénzre irányulhat. Az első nemleges válasz után jöhet csúcspontként a:
— Na, éljen meg ebből maga! — felkiáltás kíséretében asztalra ürített pénztárca. Vigyázat! Csak kis címletű fémérmék alkalmazhatók.
Erre rendszerint a:
— A szociális ügyintézővel lemennek az ABC-be. Vesz magának élelmiszert, amit hazavihet — válasz jön.
Az aprópénz tárcába történő visszasöprése közben, sértődöttség színlelése következik, majd jöhet az:
— Itt nem segítenek a szegény embernek! Cseréljünk fizetést! — és egyéb hasonló mondatokkal kísért látványos kirohanás. A mellékszereplők arcáról ne tükröződjék meglepettség, mert, nincs azaz elvetemült, népnyúzó kocsmáros, aki hajlandó lenne tejet és kenyeret pálinkára cserélni.
Az idő előrehaladott volta miatt, már csak Ágika aggályainak meghallgatására maradt idő, azután következett az ebéd. Ágika már írta volna az előterjesztéseket a soron következő testületi ülésre, de még nem készültek el azok piszkozatai sem.
Ebéd után tervtárgyalás következett. Mire végeztek, éppen fél öt volt. Mehetett az oviba a gyerekért. Otthon átöltözött és következett a város szélén lévő állattartó telep. Itt két barátjával, három nagymérető közművesített és hőszigetelt fólia sátorban pulykákat neveltek, sátranként ezerháromszáz darabot. Iván kereskedő, Péter energetikus volt. A gondozást illetően egy-egy sátorért személyesen feleltek, de együtt gazdálkodtak.
Meghordta táppal az etetőket. Kimosta, kifertőtlenítette az itatócsatornát. Mire bekészítette a szalmabálákat, megérkezett a felesége. Lealmozták a négyszáz négyzetméteres felületet, feltöltötték a függesztett ásványi anyagtartókat. Beállította az itatócsatorna csapját, bekapcsolta a világítást, hazamentek.
Otthon átvedlett a büdös ruhába. Elindította a darálót. Felöntötte a gabonakeveréket a garatba, majd lapátot fogott és végigtakarította az ólakat. Etetett, itatott. Bekeverte a takarmányt, majd bement a házba. Levetkőzött, lezuhanyozott.
A vekker hajnalban ébresztette: fáradtság, büdös ruha, hajnali érzés. Villany fel, daráló indul. Etetés, itatás, keverés. Ellenőrzés közben felfigyel egy levertnek látszó disznóra. Mikor közelebbről szemügyre veszi, szögletes piros foltokat fedez fel rajta. Orbánc. Majd napközben szól a Dokinak. Ruha le, zuhany. Ovi, ceremónia.
Ezen a napon elvileg nem volt ügyfélfogadás. A tíz gyerekes Süketes Edit mégis bejutott hozzá. Annak ellenére, hogy a családi pótlék és a rendszeres nevelési segély mellé a múlt héten eseti segélyt is kapott, kérni jött.
— Edit! Nem adhatunk magának minden héten segélyt. Menjen el a férje dolgozni — javasolta.
— Elment ő reggel is, de mit ér az a kis kábel és a kevéske hulladékfém, amit estig összeszed.
Ezután egy teljesen fölöslegesen előadott szónoklat következett a pénz beosztásáról, a gyerekvállalásról, a gyereknevelés felelősségének megoszlásáról.
— Legalább ablakot, ajtót adjon — mondta Edit.
— Jó. Majd szétnézek otthon, s ha találok, kiküldöm. — Nyilván a tél végén a régit eltüzelték — gondolta.
Morogva bár, de végre elment. Lehetett írni az előterjesztéseket. Ágikával már kilenc éve dolgoztak együtt. Összeszokott gépezet voltak. Kézzel írta az anyagokat, Ágika laponként vitte gépelésre. Írását Ágin kívül senki sem tudta olvasni, neki viszont időnként még egy jól elhelyezett vízszintes vonal is elég volt. Annyira ismerte a stílusát, hogyha néha valamiért kizökkent, Ágika azt írta, amit eredetileg írni szándékozott. Diktálhatta volna a szöveget, de az asszony nem szerette, ha írás közben járkálnak körülötte, vagy valaki állt a háta mögött. Szépen haladtak, ebéd után folytatták, s a munkaidő végére végeztek az egésszel. Másnapra csak a másolás, borítékolás és a postázás maradt.
Így tehát jöhetett az ovi, a pulykák, majd a disznók. Ól takarítás közben felfedezte a szemöldökfába szúrt injekciós tőt. A Doki mindig így jelezte, hogy járt a portán.
Másnap hajnalban: vekker, hajnali érzés, disznózás, ovi. Mikor kezében a felbontott postával kilépett irodája ajtaján Ágikával szemben, már négy asszony ült. Valamennyi csecsemőt tartott a karján, Edit volt a szószóló.
— Gyöttünk má megint magáná! — mondta.
— Várjanak egy kicsit, rögtön jövök vissza.
Leadta az ügyiratokat az iktatóban, mikor visszaért az asszonyok már nem voltak az előszobában. Ágika a szemével intett irodája felé. Ő is bement. A négy asszony szép rendben ült a fal melletti székeken, kettő időközben szoptatásba kezdett.
— Mink, innét addig el nem megyünk, amíg nem ad pézt! — mondta Edit.
Nem szólt semmit. Kiment és telefonált. Tíz perc múlva megjelent a majd két méter magas Béla zászlós. Beállt az ajtóba, mutató ujjával hátratolta sapkáját.
— Na, asszonyok, akkor most hazamegyünk! — Hazamentek.
Éppen ideje volt, mert megérkeztek a testvérváros vezetői. Velük el is telt a nap hátralévő része. Mikor elmentek, csörgött a telefon. Éppen négy óra volt. Péter, a pulykás barátja hívta. Hozták a tápot ki kellett menni a telepre.
Hívta a feleségét, de munkásgyűlésre készültek, a gyár bezárása volt a téma. Javasolta, keresse meg a húgát, és kérje meg, hozza el a gyereket az óvodából. A sógornője készséges volt.
— Végezd csak nyugodtan dolgod, majd én megyek a gyerekért. — Hazaszaladt, átöltözött, s már indult is a telepre.
A silóban negyven mázsa táp fért el, de rendszerint hatvan mázsát hoztak. Miközben a csörlő felül töltötte a silót, ő alul zsákokba engedte a takarmányt. Mikor ez megvolt, elvégezte a szokásos feladatokat, majd Péterrel és Ivánnal leültek, és a nagy cipekedésre megittak néhány doboz sört. Esteledett mikorra hazaért. A felesége már otthon volt.
— A gyerek? — kérdezte mikor belépett.
— A húgodnál van.
— Most jöttem onnan, ott nincs. Azt hittem veled van.
Ideges lett. Rohant a sógornőjéhez. Ő a konyhában cigarettázott.
— Hol van a gyerek? — kérdezte.
— Elfelejtettem — húzta fel a vállát.
Elborította agyát a lila köd. Becsapta a konyhaajtót, a folyosó ajtót lábbal rúgta ki. A lépcső pihenőjén álló katlant egy mozdulattal ledobta. Az nekivágódott a lépcsőház szemközti falának, az üst elgurult, hangosan pattogzott róla a zománc. Megragadta a falnak támasztott biciklit, és kihajította az udvar közepére. Mikor kilépett az utcára, becsapta maga mögött a vaslemezből készült kiskaput. Az visszavágódott, és megütötte a könyökét. Megfordult és eszelősen rugdosni kezdte.
— A rohadt életbe! — ordítozta, a kapu nagyokat döngött hozzá.
Arra ocsúdott, hogy valaki rángatja a kabátja alját. Lenézett maga mögé. A kisfia állt ott.
— Apu, ne! — mondta.
Az útszéli lámpa alatt álló takarítónő szabadkozott.
— Végeztem a takarítással. Mennem kell haza.
A disznók már csak vizet kaptak.
Hajnalban fáradtan ébredt. Hajnali érzés, disznózás. Útban az ovi felé kétszer álltak meg. A gyereknek pisilni kellett. A búcsúzási ceremónia most hosszúra nyúlt. Kisfia még akkor is az óvoda kapujában integetett, mikor ő már befordult az utcasarkon.
A hivatalba érve fújt egy kicsit, majd postabontásba kezdett. Bár számos papírvágó kése volt, a leveleket mindig golyóstollal szakította fel. Így véletlenül sem vágta el, a benne lévő lapokat. A számlákat félretette. Az ügyiratokon rendelkezett, hogy ki intézze. Valamennyit szignózta. A stósz alján egy zsírfoltos kék boríték lapult.
Rajta középen egy nagy H, alatta göcsörtös betőkkel: Tanácsháza. A bal felső sarokban a feladó neve: G. Emilné.
Felbontotta. Elolvasta, forgatta, újra elolvasta. Iskolás füzetből tépett kockás lapon az alábbi szöveg állt:
A félkör
A szomszéd asszonyom nagyra tartja magát, pedig ő se eszik többet, mint én.
Az emberek kapzsik. Mikor épp, hogy megtömték a hasukat, felöltöztek, és nem fáznak, már forgatják a szemüket jobbra-balra, föl-le. Azt lesik, mit lehetne elkacsmarni a másiktól, hogy még többjük legyen.
Én nyújtottam a kezem a szomszédasszony felé, de az ellökte és nyújtózkodott az ura után, de az ellökte és nyúlt egy másik asszony után, de az el…
Mindenki nyúl valaki után, mindenki ellök valakit. Az utolsó sose ér össze az elsővel.
Az emberek félkörben élnek.
Nevena
Még egy ideig bámulta az írást, majd visszatette a borítékba, és a fiókjába csúsztatta.
— Ágika! — szólt ki a félig nyitva hagyott ajtón. — Vidd el a postát és szóljál Katinak, jöjjön előre.
— Délután menjél ki Nevena nénihez — mondta, mikor Kati belépett.
— Mi történt?
— Nem tudom. Írt egy furcsa levelet, de nem tudom belőle kihámozni, mit akarhat.
— Remélem, nem gyújtott megint tüzet.
— Azt, csak észrevettük volna. Csak nézd meg! Tudod, hogy néha bekattan.
A nap ügyfélfogadással ért véget. Ment az oviba a gyerekért, utána jött a pulykázás. Otthon felvette a büdös ruhát és ment hátra az ólakhoz. Beindította a darálót, felkötötte rá a zsákot, azután pedig felöntötte a… felöntötte a… felöntötte a… felöntötte a… felöntötte a… felöntötte a… fe…
Az illusztráció: Novák László munkája.
Legutóbbi módosítás: 2008.07.14. @ 07:27 :: Takács Dezső
