Vandra Attila : Paraklinikum

Nyomtatás

1986. Románia. Ceausescu-korszak. Sokoldalúan fejlett szocialista társadalom. Központosítás. Sorbaállás. Tejért éjjel kettőtől, hogy kapjál is. Halért, gyümölcsért, szójás felvágottért, ha kifogod. Néha kenyérért is. Csirkehúsért verekedést kockáztatva. Jegyrendszer: olaj, cukor, liszt. Disznó vagy marhahús évente háromszor: a három nemzeti ünnep alkalmával: május 1, augusztus 23, december 30, Karácsonyra, Húsvétra a fagyasztóból. Amit kispóroltál a múltkoriból. Mindent alávetni az államadósság törlesztésének. S a veszteséges ipari monstrumok fenntartásának. Az egészségügy a gazdaság mostohagyermeke. Megszorítások.

Brassó. Megyei Kórház. Bőrgyógyászat és onkológia. Az egészségügy mostohagyermekei. Az egyikben állítólag úgy se hal meg senki, a másikban meg állítólag úgy se lehet őket megmenteni. Brassóban mintha e mostohagyerek állapotot még hangsúlyozni is szeretnék. A két épület a „központtól” távol, a város másik végén található, egymástól 200 méterre.

comprare kamagra 100mg

Közös laborjuk van. A bőrgyógyászat épületében. A labor „csak” paraklinikum. Vagyis itt a beteg nem kap kezelést. A laboreredményeket a klinikus orvos értékeli ki, aki a beteget a laborba küldte. A paraklinikum az egészségügy mostohagyermeke. Ez a labor talán méginkább. Hiszen nem önálló egység. A főnök a központi labor főnöke. Aki évente egyszer, ha ellátogat ide. Messze van, s neki sok a munkája… A mostohagyerek mostohagyermeke mostohagyermekének a mostohagyermeke… Itt dolgozni szakmai száműzetés.

Reggel fél tíz. Csaba, a labor5 vegyésze, amikor belép, úgy vágja be az ajtót, hogy az onkológiáig elhallatszik.

– Semmit se intéztél? – kérdezte Găvrus¸ doktor, akit mindenki csak főnöknek nevezett tiszteletből, bár nem volt már a labor főnöke. Központosítás…

– Még annak a felét se. Telefont nem kapunk, mert spórolni kell, s értsem meg, hogy elsősorban a klinikai részlegek számára… Vegyszert nem kapunk, mert elfogyott a pénzalap.

– Odaadtad a kimutatást, ami szerint a kapott vegyszerből nem lehet elvégezni azokat az analíziseket, amit elvégeztünk?

– Oda, de cidrizek. Még a végén a nyakunkra jön a milicia, hogy honnan loptuk a vegyszert, amivel mégis elvégeztük. Vagy kitalálják, hogy jövőre ennyiből is el lehet végezni… Apropó, szereztem egy liter kénsavat. A Coloromból, ahol dolgoztam, mielőtt ide kerültem. Kiutaztam Feketehelomba a tegnap. Hogy miként hoztam ki a gyár kapun, azt ne kérdezze, főnök.

– Loptál a labornak.

– Tud jobbat? Inkább ne csináljak krómelegyet? Hogyan fertőtlenítjük a bakterológián keletkező hulladékot? Ne csináljak biokémia analíziseket? Legalább négyféléhez kell kénsav. Platinaszál nincs, de szereztem nikkelin huzalt. Használunk azt.

– Vetted?

– Igen. Nem kapom meg az árát. Nem megoldható, mert nem volt hivatalosan megrendelve.

– Felléptél sponzornak is… Az analitikai mérleg?

– Az idénre tervezett körtéket már megvették, elfogytak. Januárig nem lehet újat venni. Nincs rá keret. Addig ingázhatok a neurológia laborjába mérni.

– Egy hiányzó körte miatt, ami két lej. Csak épp nem lehet az üzletbe venni. A spektrofotométer?

– A főnökn? azt mondja, hogy el?bb a központi labort kell fölszerelni. Ők a belgyógyászatot, a sebészetet és a kardiológiát szolgálják ki, ők az elsőbbség. Mondom ezt halljuk évek óta, ide 10 éve egy banit se fektettek be. A Pulfrich fotométerünket 1920-ban gyártották. 66 éve… Egész Brassóban nincs még egy labor, ahol még ilyennel dolgoznak. „Majd jövőre meglátom, hogy mit tehetek…” „Ezt tetszett mondani a tavaly is, a tavaly előtt is…” Erre kiabálni kezdett. Így a hematológiai analizátor ötletét szóba se mertem már hozni előtte. A Bürker-Türck sejt-számláló, amit rendeltünk, a központi laborba került. A főnöknő azt mondta, hogy nekünk is kell egy új. Erre fel, bementem a nagy dirihez.

– Remélem nem…

– De igen. Előadtam neki, hogy mennyi előnye lenne egy hematológiai analizátornak: pontosság, megnőne a bizalom az eredmények iránt, meg lehetne spórolni egy ember munkaidejét, amúgy is kevés a laborszakember, s munkaerőhiányban szenvednek a laborok, az analízisek szélesebb skáláját lehetne megadni… A vegyszer ára kijönne a megspórolt munkaidő árából… Magyarország is szocialista állam, s ott már használnak hematológiai analizátort. S ezt nem egy egyetemi klinika laborjában láttam.

– Jaj, nem… Bulgáriát nem tudtál mondani? S pont te…

– A fintorjából rájöttem én is. De én Bulgáriában soha nem jártam, csak azt tudtam mondani, amit ismertem… Ezek után nem mertem „feljelenteni” a főnöknőt, hogy letartotta a sejtszámlálót a központi labornak.

– Nyugodj meg. Csak magadnak ártasz. Megtettél mindent, amit lehetett. Kösz, hogy elmentél helyettem.

Csaba bement átöltözni.

– Nyugi Don Quijote! – csitította Adela is.

Bejött egy nővér a bőrgyógyászatról.

– Biológus elvtársnő, telefonáltak a személyzeti osztályról. Holnaptól ne jöjjön munkába, mert nyugdíjazzák. Holnap menjen be a személyzeti osztályra 11 órára, hogy adják ki a munkakönyvét, és az iratokat amire szüksége van még a nyugdíjosztálynál.

– Tessééék? Ezt így megüzenik, még arra se képesek, hogy személyesen közöljék? Hogy érzéketlenül bár, de legalább udvariasságból megköszönjék 32 évi munkámat? Miután ezelőtt egy hónappal megkértek, hogy maradjak, mert ha nyugdíjaznak, zárolni kell a posztomat, s nem tudnak senkit felvenni?

Mioara Alexandrescu biológusnő leroskadt a székre.

– Ja, még azt is mondták, hogy mondjam meg Găvruş¸ doktor elvtársnak, hogy a poszt zárolva van. Fentről jött az előírás, hogy csökkenteni kell a személyzetet.

Ezzel távozott.  Mindenki körülálta Mioarat.

– Lásd a dolgok jó oldalát. Holnaptól nyugdíjas vagy.

– Nyögdíjat akartál mondani. Az utóbbi időben már számoltam a hónapokat. Kedvetlenül fogadtam el a halasztást. Most mégis úgy érzem magam, mint akit kirúgtak.

Mindenki körülállta. Senki se szólt.

– Tudjátok, amikor ide helyeztek a központiból, akkor úgy éreztem, hogy száműztek. Hogy szakmailag le fogok épülni. Aztán rájöttem, szerencsém volt. Remek kollégákkal dolgoztam, s végül megvolt a varázsa annak is, hogy itt mindenhez kellett érteni. Hiszen mindenki ment szabadságra, s helyettesíteni kellett. Átláttad a beteg teljes analízisét, ha kellett ki lehetett keresni minden eredményét, s összehasonlítani. Megvolt ennek az előnye…

– Szent Habakuk, a főnök holnaptól szabadságon van! – kapta fel a fejét Csaba.

– S nem tudom elhalasztani, a jegyem a tengerre már meg van véve. – mondta szabadkozva Găvruş¸ doktor.

– S akkor én három ember munkáját kell végeznem?

– Te leszel a big boss. Te parancsolsz, te hajtod végre! – ugratta Găvruş¸ doktor. – El fogsz igazodni, ne félj! Ismerlek eléggé – változtatott hangnemet.

– De amikor ön szabin volt, a hematológiát Mioara vette át…. Én vegyész vagyok, nem orvos… – pánikolt Csaba.

– S tán bakteriológus vagy? Mioarat eddig is te helyettesítetted, ha hiányzott.

– Igen, de ön ott volt, s ha bizonytalan voltam, volt kihez fordulnom.

– Két éve tudod, hogy ez a pillanat be fog következni. Két éve számolgatod a trombocitákat és a fehér vérsejteket a Bürker-Türck sejtszámlálón, s csinálod a leukogrammokat[1]. Már rég megbízhatóan. Meggyőztél erről.

– Igen, az ön felügyelete alatt. Amíg viszonylag normális leukogrammokról van szó, addig nem is izgulok. De ha jön egy hematológiai probléma…

– Akkor átmész a szülészetre vagy a neurológiára, s megkéred az orvosnőt, segítsen. Azt meg tudod állapítani, hogy problémás-e a leukogramm. Vagy másnap leviszed Migea doktornőnek a központi laborba. Legfeljebb egy napot késik az eredmény. Tudsz jobbat?

– Nem, de…

– Ez van. Bízom benned.

– Kösz főnök, de én jobb szeretném, ha nem lenne e bizalomra szükségem…

Másnap reggel Csaba a szokásosnál korábban érkezett munkába. Viorica már vette a vért a páciensektől.

– Szervusz big boss!

– Legalább ti ne ugrassatok!

– Jó, bocs. Ne izgulj úgy, megállod a helyed!

– Kösz.

Csaba bement átöltözni. Néhány perc múlva kijött.

– Átmentem a neurológiára mérni. – szólt oda Vioricanak, majd elment.

Egy fél óra múlva jött vissza.

– Vár valaki. Găvruş¸ doktort keresi – fogadta Viorica, amikor visszajött.

– Ki keresi Găvruş¸ doktort? – szólt ki Csaba a váróba. – Szabadságon van, én helyettesítem.

– Én. Ciubotaru a nevem. Szeretném a cukorszintemet megismételni. Nem bízok abban az eredményben, amit legutóbb kaptam. Sohase volt ilyen magas a cukrom, s nem érzem rosszabbul magam.

– Ön a Nivea kombinátban dolgozik. Nem hozzánk tartozik.

– Tudom, de máshol szeretném megsmételni… Găvruş doktor szakértelmének híre van a városban. S csak Önök használnak enzimatikus módszert a cukorméréshez.

– Mondjuk ez épp a vegyész elvtárs érdeme… – szólt közbe Viorica.

– Viorica, ne szólj bele, kérlek. – majd a pácienshez fordult. Lehet, hogy Găvruş doktor az egyik legjobb labororvos a városban, de a mi felszereltségünk… Egy eredmény megbízhatósága nemcsak a szakértelmen, hanem a felszerelésen is múlik.

– Hálás leszek…

– Hagyja a hálát.

– Kérem…

– Itt vannak az analízisei?

– Itt a régebbiek, s itt a tegnapi.

– Hmm… Ezt én is megismételném. Viorica, vegyél vért Ciubotaru úrtól is. De ne regisztráld… Nincs szükségem kellemetlenségre egy ellenőrzéskor. – majd a pácienshez fordult -, de ki kell várnia a sor végét. Nem várakoztathatom meg a körzetünkhöz tartozó pácienseket.

– De én sietek…

– Örvendjen, hogy elfogadtam, mert nem hozzánk tartozik. Ezzel is szabályt sértettem. Ne feszítse tovább a húrt. – szólt Csaba ellentmondást nem tűrően.

– Mikor jöhetek az eredmény után?

– Elvileg egy órakor kész lesz. Ám nem tudom garantálni, mert három ember munkáját kell végeznem.

– Rendben van, egykor itt leszek, s ha kell, megvárom. Türelmesen. – tette hozzá.

A páciens leült. Csaba bement előkészíteni az oldatokat, amelyekhez a vegyszereket mérte. Majd igyekezett haladni a munkájával. Amikor a vércukrokkal kész volt rákérdezett:

– Hányas a Ciubotaru vércukra?

– A 27-es.

– Akkor igaza volt. Elszúrták az analízisét. Kérem a fehérvérsejt-számlálásokat.

– Ott vannak a mikroszkóp melett. Mind az 51. A trombocitákat most készítem elő. Van sürgős is, a 48-as.

– Annak kérem a küldőpapírját is mellékelni.

– Csak a név van rajta. Dogaru Maria. Onkológia. Comănescu doktor pecsétje.

– Igen, ő sohase írja rá a diagnózist, hogy ne a diagnózis alapján adjuk az eredményt. A franc egye meg a paranojájával együtt. Kár, mert máskülönben elég jó orvos.

Egy idő után Csaba újra kijött.

– A 11-es, a 23-as a 47-es a 48-as és az 51-es fehérvérsejt-számlálást megismételjük.

– Még van erre is energiád?

– Nem adhatok ki hibás eredményt. Légy szíves készíts elő leukogrammot ezeknek akkor is, ha nem kérték a klinikusok. A küldési diagnózisokat is kérem.

– Rendben, azonnal. De az utolsó három mind Comănescu doktor páciense. Nincs diagnózis.

– A francba! Az 51-esnek 30000 fehérvérsejtje van[2]. Lehet leukémia… Ki az? A neve ismerős? Esetleg keressük ki a régebbi eredményeit a regiszterből.

– Luca Ileana. Nem emlékszem erre a névre.

– Luca, Luca, valahonnan ismerős e név…

– Luca a vágóhíd igazgatója. Lehet onnan. Vajon rokona?

– Mindegy. Az nem lényeges.

Csaba megint hátrament.

– Jött Ciubotaru az eredményért. Akar beszélni veled…

– Nem tudtam, hogy mi hiányzik. Küldd hátra.

– Szeretném megköszönni…

– Rendben, menjen isten hírével, rengeteg a dolgom, ne haragudjon.

Ciubotaru átnyújtott egy borítékot.

– Tegye el azonnal!

– De igazán, vegye el…

– Tudja mit? Ha jól láttam, ön vegyészmérnök a Níveában. Ha mindenáron hálálkodni akar, inkább szerezzen nekünk 25 g barbitúrsavat és 1 g alanint. Ha nem probléma persze. Kifogyott, s az idén nem kapunk többet, s nincs mivel megcsináljuk a máj-enzim analíziseket. Azzal nagy szolgálatot tehetne a labornak. De nehogy bajt hozzon a fejére!

– Meglátom, mit tehetek. Barbitúrsavat és analint mondott?

– Alanint – javította ki Csaba elsápadva.

Ciubotaru elment. Csaba sápadtan nézett utána.

– Mi van veled? Kérdezte Adela.

– Ez nem vegyészmérnök. Nem tudta, hogy mi az az alanin…. Ez a kékszeműektől van!

– Mit akart Teleagă? (te leagă = megkötöz) őrnagy nálatok? Ha pénzt vettetek el tőle, azonnal dobjátok a tűzbe! – lépett be Partin doktornő a laborba.

– Tessék?

– Szekus. Igazi neve Ciubotaru. A múlt héten Deleanu doktort ő tartóztatta le. Pénzt adott neki, majd milicista jött érte 5 perc múlva. A pénzre láthatatlan tintával rá volt írva „mită” (lefizetés).

– Húúúú! Nem vettem el…. De arra kértem, hogy lopjon nekünk vegyszert… – ült le egy székre Csaba.

– Most mi lesz?

– Elment. Egy milicista kíséretében. – Pillantott ki Adela az ablakon. – Hátha megúszod… – tette hozzá bizonytalanul. Hátha csak …

– Térjünk vissza a munkához!- szakította félbe Csaba idegesen.

– Hoztam a leukogrammokat. – Jött hátra Viorica. – 20 van

– Ez majdnem két óra. Ma túlórázunk. Nem vagyok superman… Ne üssetek agyon…

– Írom én, diktáljad. 1-es. 4800 leukocitája van.

– Limfocita, monocita[3]….

Egy ideig dolgoztak.

– 1 óra 45 perc, s már csak egy van hátra. Nem is lesz két óra. Az 51-es következik. A rengeteg leukocitával.

– Szent Habakuk! Mi ez?

– Leukémia?

– Dehogy… Csupa eozinofil[4] fehérvérsejt…. Alig van más… ezt nem százra, kétszázra számoljuk….

– Megvan… 69% eozinofil… Mi lehet?

– Az eozinofil fehérvérsejtek száma allergia és parazitózis esetén nő meg. Allergia esetén nem ilyen nagyon. Bélféreg esetén sem lesz 10-15%-nál nagyobb. Még a trichinózis se produkál épp ekkora növekedést. Hydatoid cysta kell legyen. A hólyag az echinococcus nevű parazita lárváit tartalmazza. Népies nevén kutyaféreg. Vedd elő a parazitózis könyvet a polcról, ellenőrizzem… igen…. Ez kell legyen. Jaj, de jó lenne, ha itt lenne a főnök! Most az én felelősségem kiadni ezt az eredményt. Ebben az órában se a szülészet, se a neurológia laborjában nincs már orvos… Te, lehet ennek nincs is rákja? A hydatoid cystát nézték tumornak?

– S ha nem adunk ki eredményt?

– Holnap esetleg besugarazzák. Gyanútlanul. A sugarazás roncsolja a szöveteket.

– Legalább elpusztítja a parazitákat.

– S ha a ciszta fala megy tönkre s kifakad? A cisztában levő paraziták megtöltik az egész szervezetet, s akkor a páciensnek annyi.

– Jézus Mária! S akkor mit tegyünk? – sápadt el Viorica.

– Az eredményre írd rá pirossal, hogy „hydatoid cysta??” Két kérdőjellel. Vidd át személyesen az onkológiára, s mondd meg, hogy reggel első dolguk legyen Comănescu doktor kezébe adni.

– Rendben. Akkor végeztünk?

– Igen. Ó csak két órát túlóráztunk a közjó javára. De nekem álmatlan éjszakám lesz…

– Ciubotaru-Teleagă??

– Aham… Szia.

Másnap mindenki kerülte a Teleagă témakört. Senki se merte szóba hozni. Csaba nagyon szótlan volt, bevonult a bakteriológia szobába és megpróbálta lefoglalni magát a munkájával. Volt elég… A nővérek inkább a megszokott témát osztogatták, ki mit hol vett, s mennyi sorbaállás árán. Viorica közben vette a vért, néha egy-egy páciens is hozzászólt a témához.  Kilenc óra körül milicista lépett a laborba.

– Csaba mérnök elvtársat keresem.

Adela hátrament.

– Csaba, egy milicista keres „Csaba mérnök elvtársként.”

Csaba elsápadt. Remegő lábakkal ment ki. Egyetlen milicista ismerőse se volt, hivatalosan pedig mindenki családnevén szólította, s vegyész elvtársnak. Nemigen tudták róla, hogy mérnökit végzett. Rossz előérzettel ment ki.

– Én vagyok. – mondta Csaba.

– Egy csomagot hoztam Önnek. – szólt a milicista. Majd köszönés nélkül távozott.

Csaba elképedten állt, majd kissé felszusszanva hátrament. Kíváncsian bontotta ki a csomagot. Merck[5] gyártmányú vegyszerek voltak benne, a legjobb minőség. Nemcsak a kért kettő, hanem minden vegyszer, ami a májenzimek analíziséhez szükséges oldatok előállításához kell. Több évre elegendő mennyiség. Mindegyik vegyszeres üvegecskén rajta a belügyminisztérium pecsétje. S egy levél. „Fura egy alak vagy! Csubukot[6] követelsz a társadalom javára. De vigyázz máskor mit beszélsz és főleg kinek. S e történetet a feleségének se meséld el” Aláírás nélkül.

– Lányok, holnaptól csinálunk megint májenzim-analízist!

– Honnan van vegyszer?

– Van. Megyek a neurológiára mérni. – mondta Csaba olyan hangon, hogy a lányok számára egyértelművé vált, hogy többet erről ne érdeklődjenek. Csak az egyik jegyezte meg:

– Jó hogy minden rendben.

Akkoriban mindenki félszavakból megértette egymást. Mint a 28-asok. Másnap, amikor a trolibuszról leszállt, egy piros Mercedes állt meg mellette. Nem sok Mercedes futkorászott annak idején Kelet-Európában. Csaba is felkapta a fejét. Aztán megismerte Comănescu doktort. Bezzeg Găvrus doktor gyalog jár, nincs autója – jegyezte meg magának.

– Hogy fordult meg az eszedben, hogy leukogrammot csinálj annak a betegnek? – kérdezte az orvos.

– Néha az is megesik, hogy a paraklinikum is tud egy kis mesterséget. Sőt még a labor is – válaszolta epésen Csaba. – Jól fogott volna, ha tudom, hogy milyen tumorja van a betegnek.

– Nincs is tumorja. Átküldtem a sebészetre, hogy vágják ki a cisztát a tüdejéből. Fel fog épülni – tette magát az orvos, hogy nem hallja az epés megjegyzést. Majd elhajtott.

– Kösz az elismerést… – morogta magában Csaba.

Attila benyitott a laborba. Sugárzott az arca.

– Jó volt a diagnózisom! – mondta köszönés helyett.

A lányok körbeállták.

– Mesélj!

– Nem tüdőrákja volt, hanem hydatoid cystája. Kutyaféreg. Azt hitték tumornak. Ileana – szólt a takarítónőnek -, menj és vegyél egy üveg pezsgő-bort. Erre iszunk!

– Telefonálj a főnöknek is, s meséld el neki!

Hova? Jupiterre? Még a szálloda nevét se tudom!

Eltelt két hét.

– Szép jó hétfő reggelt lányok! – nyitott be Csaba a laborba. – Miről folyik a pletyó?

– Ki mit főzött vasárnap?

– És mit főztetek?

– Csirke szárny fehér szószban.

– Rántott halat. Csak egy órát álltam sorba – tette hozzá Ildikó.

– Spenótot. Pirítós kenyérrel. A tojás elfogyott mire sorhoz értem.

– Krumplissalátát. Semmivel. Jó hogy van zöldség.

– Csirkecombot. A többit a fagyasztóba tettem. De álltam is három órát érte…

– Nafene… S te? – fordult Csabához Viorica.

– Ne bosszantsd… Az orra előtt fogyott el a csirke három óra sorbanállás után – magyarázta Adela. Együtt álltunk. Neki már nem jutott. Még egyszer kösz.

– A lányodnak szülinapja volt…

– Akkor is…

– Na, de szedtem gombát az erdőben, s olyan gombapaprikást rittyentettem belőle, hogy még a megyei párttitkár is megirigyelte volna… S még tejfölöm is volt hozzá!

– Én nem merek gombát szedni. Pedig szeretem.

Nyílt az ajtó.

– Hoztam a véreket az onkológiáról – lépett be egy nővér.

– Te mit főztél a tegnap? – fordultak hozzá.

– Meg fogtok verni. Flekkent. Kint a zöldben.

– Micsodáááát?

– Comănescu doktor a napokban kapott egy fél disznót az egyik pácienstől.

– Fél disznót? Azt a…

– Megmentette Luca elvtársnak a vágóhíd igazgatójának a feleségét. Mikor megtudta, hogy a feleségének nincs rákja, örömében hozott neki egy fél disznót.

– S adott neked is belőle?

– Igen, mert megkért hogy tegyem be egy részét a fagyasztónkba. S ezért adott nekem is egy kilót. Képzeljétek el, hogy mit csinálnátok a júliusi kánikulában egy fél disznóval… Úgy hallottam, hogy Rădulescu doktornak, aki megoperálta, és aki megkapta a disznó másik felét, egy része meg is romlott.

Csaba otthagyta őket, hátrament, s ingerülten csapta be maga után az ajtót. Az ajtón áthallatszott, hogy káromkodik, mint egy kocsis. Az onkológiás nővér felkapta a fejét. Ennyit ő is megértett magyarul.

– Ezt, mi lelte?

– Szombaton nem kapott csirkehúst háromórányi sorbaállás után. Pont az orra előtt fogyott el.

– Ja… Szegény. Velem is megtörtént egyszer…

——————————————————————————–