1997-ben Sepsiszentgyörgyön volt a regionális vitatábor. Hát a szentkeresztbányai táborozás emlékei után „kissé" lehangoló volt diákszállón aludni. Szentkeresztbányán reggel, amint kijöttünk a házikókból, platty! be a medencébe, úszkáltunk egyet a borvízben, s felfrissülve lehetett a napi programot megkezdeni. Minden vita után volt egy pancsolásnyi id?, ideális hely volt mindenféle kópéságra. A ruhástól való fürdetés még a „finomabb" tréfák közé tartozott.
Itt inkább a féken tartott szabadság jellemezte a helyzetet. Ahogy megérkeztünk, közölték a diákotthon szabályzatát, s a „Tilos"-ból akkora lista kerekedett, hogy még mi tanárok is alig tudtuk betartani. E lista sportra ingerelte a kamasztársadalmat. A sport abból állt, hogy miként lehet megszegni a szabályokat. El is indult a licitáció.
El?ször az én Oltcitemnek a kerekei maradtak leveg? nélkül. Hamar el?kerítettem a tetteseket, hiszen ekkora szemtelenségre csak a saját diákjaim vetemedhettek. Az eredeti tervük az volt, hogy a bentlakás el?l eltolják. Ám túl nehéz volt. Mérgükben kiengedték a kerekekb?l a leveg?t. Pechükre. Egyenesen a f?kolontost kérdeztem meg, hogy tudja-e ki tette. S nem hiába tanultam egyik képzésen testbeszédet… S mivel a pech nem jár egyedül, a többiek „szívatása" közben kellett felfújniuk a kerekeket.
– Gyorsabban… Estig se lesztek készen!
– Frissíti az agyat a fizikai munka! …
Elég sokan voltunk tanárok. S a szervez?k bárhogy sakkoztak a helyekkel, nekem második éjszakától (miután mindenki megérkezett) 7 diákommal össze kellett költöznöm.
Azzal „vigasztaltak" a kollégák, hogy legalább szemmel tarthatom ?ket… Már Szentkeresztbányán egyértelm?vé vált, hogy ha kópéságról van szó, a diákjaimnak nincs vetélytársuk.
Sejtettem, hogy a reggeli torna (kerékpumpálás) nem marad „megbosszulatlanul." Napközben, amíg a vitaverseny folyt, foglaltak voltak, de eljött az este is. Szentkeresztbányán már szokássá vált az esti maffia-parti. 12 körül ért véget a második menet. Ekkor én kijelentettem, hogy most már megyek aludni, s ajánlom nekik is melegen, hiszen másnap újabb fordulók vártak rájuk. Meglepetésemre a fiúk mind felálltak, hogy jönnek ?k is lefeküdni.
Ekkora szófogadás már gyanús volt. Megvizsgáltam az ágyamat, a lábai épek voltak, a rugók nem voltak kiszedve, a matracot és a leped?t alaposan végigtapogattam, semmi gyanúsat nem találtam. Azt viszont láttam, hogy kuncognak. Átöltöztem pizsamába, majd a fürd?szobába mentem. Még a folyosóról hallottam egy szófoszlányt, „Nem hiszem, hogy nem érzi"…egy pillanatnyit elgondolkodtam rajta, hogy vajon rólam volt-e szó aztán befordultam a mosdóba.
Láttam, amint az egyik váradi srác fintort vágott, aztán kiment. Bejött utána egy kolozsvári fiú, s ? is elfintorodott. Akkor leesett a tantusz. Rákérdeztem:
– Nekem van valami furcsa illatom?
– Háát, én inkább b?znek nevezném… rémesen b?zlik a tanár úr pizsamája, valami rém rossz kölnit?l. Nem érzi?
– Er?sen el van dugulva az orrom. Ilyenkor semmilyen szagot nem érzek.
– Szegény szobatársai… Ki tehette?
– Én sejtem – mondtam vigyorogva. – Ã??k fogják éjszaka szagolni…
– Hát igen, ilyen is csak Lukiéknak juthat az eszébe.
Miután lábat és fogat mostam, visszamentem a szobába. A fiúk mind ott voltak.
– Srácok pechetek van, léptem be. Eldugult az orrom… De a tiétek nincs eldugulva… S nem alszunk nyitott ablakkal… – közöltem velük.
– A tanár úr semmilyen szagot nem érez? De akkor miért szólt a délel?tt Mariónak, hogy ne sprayezze olyan nagyon magát?
– Akkor még nem volt bedugulva az orrom. Azt hiszem, hogy kaptam a vonaton egy kis huzatot, s most ütött ki rajtam.
– S hiába pazaroltunk rá nyolcféle sprayt?
– Igen – vigyorogtam.
Luki felállt.
– Én azt hiszem, hogy megyek vissza maffiázni.
– Én is…
Ne szaporítsam a szót. Egyik se aludt a szobában… Ketten egy ágyban nyomorogtak, ahol befogadták ?ket. Akadtak jótét lelkek, irgalmas szamaritánusok, akiknek megesett rajtuk a szívük. Reggelre nagyon elny?tt volt a társaság. Amikor a fürd?ben megláttam ?ket, nagyot nyújtóztam.
– Nagyon jól aludtam. Ti?
Csúful néztek rám. Szerencsére nem tudtak döfni a tekintetükkel.
– Aki másnak vermet ás… Pucolás készülni a következ? fordulóra! Reggeli után rögtön kezd?dik…
– Jaj, nem…
– De igen… Nincs kegyelem…
Elindultak lógó orral érvrendszerezni.
– Luki, ne menj el, veled akarok még beszélni négyszemközt.
Megállt s várakozóan rám nézett.
– A hülye vicceknek vége?
Egy pillanatig habozott.
– Vettem a lapot tanár úr. Megígérem, a tanár úr nem lesz több ízetlen tréfának a célpontja. Legalábbis ebben a táborban – tette hozzá vigyorogva. – Vállalom a felel?sséget. Tudom, „kissé" túlléptük a határt.
– Rendben. Spongyát rá!
– Nagyon leszívtuk… Kétszer is – szólt még vissza az ajtóból.
Legutóbbi módosítás: 2008.07.03. @ 17:48 :: Vandra Attila
