Úgy vártuk a technikust, akár a messiást. Egy hónapja áll a röntgenkészülék a padláson. De ma végre a helyére kerül… Én ugyan még nem találkoztam a szerelővel, mert a Polip-oltás órára időzített, de megüzenték, hogy megjött és hozzáfogott a munkához.
Tiszta szerencse, mert ha így ment volna tovább, a disznó-pásztoron is kitör lassan a „Röggöny-láz”. Róza néni egészen belebetegedett. Három héttel ezelőtt kifesttettem vele a kamrácskát sötétvörösre, a fekete függöny is elkészült már. Csak a technikus sehol. De azért úgy szép csendben megmondom neki a magamét. Addig bolondított, hogy holnap jön vagy holnapután, hogy közben a néptanács elnökét is elfogta a hadifogoly idegesség. Tegnap eljött megnézni a röntgen-szobát. Én oltani voltam, akárcsak ma, s jobb híján Rózsi nénit szedte elő, hogy minek festette olyan ocsmány vörösre azt a falat, elvégre ez egy egészségügyi intézmény és nem…
Rózsi néni jól idomított személyzet, tudja, ha valami nem tetszik a feletteseknek, rögtön sírni kell, hogy ez sincs, az sincs. Hát rákezdte most is:
„Minek hát, minek! De azt nem kérdezi, hogy mivel pingáltam volna szebbre… Ezt a bűn vereset is a kollektívtől koldultuk… Ezzel mázolják az istálló padlóját. Adjon másikat, újra bemeszelem!”
És adtak! Szép fehéret, hogy ragyogjon. Rózsi néni háromszor festette újra, mert „erőst nehezen fogta fehérre”, de sikerült. Ragyogott. Olyan büszkén mutatta a művét, hogy nem volt lelkem kitépni a haját. Inkább a néptanácsra vágtattam s elővettem az elnököt. Milyen jogon avatkozik az én szakmámba, stb., stb. Ő szegény úgy gondolta, hogy a meszelés nem kimondottan orvosi munka, s azt hitte, segít rajtam, annál is inkább, mert telefonáltak, hogy a technikus már egy napja a megyeszékhelyen van, s reggel itt lesz… Legyen minden rendben!
Nem maradt más választásom, Rózsi nénivel éjszaka újra mázoltattam a szobát, újfent ocsmány veresre. Akkor fejezte be a nyomorú, amikor olvasni indultam. S egyre kérte a bocsánatot, hogy ne haragudjak, nem tudhatta, hogy az pont veres kell legyen, másképpen nem világit a „röggöny”. Ronggyá volt menve az öregjány alaposan. — Mondtam neki, holnap reggelig meg ne lássam a rendelőben, aludja ki magát. Legfennebb, ha visszatérek, összekotrom egy kicsit a faltörmeléket, nem kér az enni másnapig! Annál inkább már az én gyomrom, s ha nem egyéb a technikusé is, aligha etette meg valaki helyettem. Nagy úr az éhség. Egész úton hecceltem magam, hogy így megmondom, úgy megmondom, s most tessék, ehelyett meghívom ebédre. Annál is inkább, mert azzal fogadott, hogy:
— Kész! Estére villanygyújtáskor ki lehet próbálni… a transzformátort én akarom beállítani. És ne haragudjon, hogy előbb nem jöttem, de nagyon nehéz ide magukhoz eljutni. Csak most kaptam egy alkalmi kocsit.
Dörzsölt fickó ez, egyből leszerelt. Már csak annyit válaszoltam, hogy: „Nekem mondja?!” Annál inkább sem mondhattam többet, mert a technikus indult kezet mosni… s abban a pillanatban beviharzott a rendelőbe egy elegáns, jó nagydarab fehérnép. Se te jó napot, se hogy ő kicsoda, csak elkezd kiabálni:
— Hát ez itt mi?! Ez rendelő? Ez disznóól!
— De asszonyom…
Miféle rendetlenség van itt? Hát így kell kinézzen egy egészségügyi intézmény? Egy fenét!
Tiszta szerencse, hogy egyedül válaszol is a kérdéseire, engem úgy sem enged szóhoz jutni. Kidughatná már az orrát a technikus is a mosdóból, ő legalább megmondaná, mitől van itt ilyen felfordulás.
— Hol a takarítónő?…
Úgy látszik erre a kérdésre tőlem várja a választ.
— Szabadnapos — felelem távirati rövidséggel.
— S akkor meg kell egye a kosz a rendelőt?! Maga nem tud egy seprőt fogni a kezébe?
— Dehogynem, asszonyom. Mihelyt maga oltani megy helyettem, azonnal mesterséget változtatok. De addig még én vagyok itt az orvos, és nem tudom, hogy ön kicsoda, és milyen jogon kiabál itt!
Bár meg sem tudtam volna. Hogy én soha nem tudom megválogatni, hogy kivel vesszek össze?! Rózsi nénivel sokkal kifizetődőbb lett volna. A technikus integetett ugyan az ajtó mögül, egyre rakta az ujját a szájára. Én balga, azt hittem, hogy nem akarja tudni, hogy ő is itt van. Pedig csak óva akart inteni, elvégre ő ismerte a hölgyet. Együtt utaztak… Az ellenőrző brigád tagja volt!
Egy hét múlva megérkezett az írásbeli megrovás — „tiszteletlenségért és hanyag munkáért”. Rettenetesen felbőszültem. Annyira, hogy elhatároztam, addig nem nyugszom, amíg mintakört nem csinálok. Beiratkoztam illemtan órára és süketnéma tanfolyamra, s mikor mindent példásan előkészítettem, vártam az újabb látogatást. Teltek az évek, ellenőrök jöttek, ellenőrök mentek, de a hölgy többé nem jelent meg… Mikor a városi egészségügyi felügyelőségre helyeztek, anélkül az elégtétel nélkül kellett elhagynom a rendelőt, hogy bár egyszer az életben gyönyörködhettem volna madame elégedettségében. Éppen az ellenkezője történt.
Az egyik külvárosi iskolában évkezdés előtti ellenőrzésen voltam… Néhány tanteremben még meszeltek. Nagyjában rendben volt minden. Két hét alatt be lehet fejezni a takarítást is. Az iroda után néztem, hogy az ilyenkor szokásos jegyzőkönyvet megírjam.
Az ajtóval szemben, az asztal mellett elegáns, nagydarab fehérnép ült. Nagyon ismerősnek tűnt…
— Jó napot kívánok! Az egészségügyi felügyelőségtől jöttem…
— Örvendek! — s bemutatkozott.
Tehát nem tévedtem. Ő az! Az vesse rám az első követ, akibe hasonló helyzetben nem bújik bele az ördög:
— Micsoda rendetlenség van itt?! Micsoda kosz! Ebből a felfordulásból két hónap múlva sem lesz rend. Hogy képzeli ön az iskola megnyitását? Sehogy! A mesterek után azonnal takarítani kellene! Hol vannak a takarítónők?
— Még nyári szabadságon… holnapután jönnek be, akkor kezdik a takarítást…
— És addig? Addig egye meg az iskolát a kosz?! Maga nem tud egy seprőt a kezébe fogni? Vegye tudomásul, hogy megrovásban részesítem az 1—2—3—4—5—6—7—8—9. paragrafus alapján…
Persze a hölgy elájult, én leöntöttem hideg vízzel, megkínáltam carbaxinnal, s elénekeltem neki azt a szép dalt, hogy „jegenyefák, jegenyefák nem nőnek az égig”… aztán szembekacagtam és felébredtem!
S reggeli rendcsinálás közben azzal biztatgattam magam, hogy csak türelem, lassan minden és mindenki a helyére kerül.
Legutóbbi módosítás: 2008.08.03. @ 21:19 :: Bárányi Ildikó