nem félek a gonosztól, mert te velem vagy”
emlékszel?
a parókia h?vös magányában
ültünk és nagy dolgokról beszéltünk
meg Istenr?l és a sorsról
és már látszott arcodon
a meggyötört évek súlya
mégis ott bujkált szemedben
er?s és legy?zhetetlen hited
ami mindig és mindenhol
a legemberibbé tett
ugye emlékszel?
“hát miért nem hiszed el
hogy te egyedül is különleges vagy
és nem kell falak mögé rejteni
azt aki életben tart
mert ebben a világban
az alázat már rég
görbe utakon halad
hát engedd végre
hogy olyannak lássanak
mint mikor ott térdelsz
a sorok között
könnyebbséget remélve
és lehet mássá tett
az az elérhetetlen
és talán láttad a csodát is
ami túl van minden ébredésen
és tudom hogy nem fonódik
rád egyetlen egyszer sem
az a mozdulat amit?l azt reméled
végre megvált másik magadtól
…de ne félj én mindig veled leszek…”
(már hónapok óta búcsúzkodom
és nem könnyebb sem így – sem úgy
azt hiszem várok még egy kicsit…)
Legutóbbi módosítás: 2008.08.16. @ 07:18 :: csurai zsófi