Újabb megálló következett.
Egy bakancsos lány értelmetlen sietséggel végigtrappol a széksorok között. A padló csak úgy dübörög. Egy férfi trombitálva fújja az orrát néhány sorral előbbre.
Kint a fák sápadt zölden és sárgán árválkodnak. A levelek még megvannak, de mintha váratlan havazás lepte volna meg őket. A fenyők bepúderezve állnak. A hirdetőtáblák öntudatlanságba merevedtek. Egy motorkerékpár a pózna mellett parkol. A járda közepén levő gödör hanyagul körbekerítve. A gyár ablakai sötétek, alig néhány mögött látszik fény. Egy ezüstös korongot fóliával takartak le. Mindemellett süt a nap. Szürke, fekete, piros, lila kocsik parkolnak a járdaszélnél.
Nézem, ahogy egy férfi elhelyezkedik a fülhallgatós fiatallal szembeni ülésen. Mellén keresztbe tett kézzel, és egymásra helyezett lábakkal ül, rágózik.
Fekete varjak köröznek a bokrok felett.
Üres, dermedt megálló. Még egy szellő sem rezdül.
Lent a peronon egy fiatal lány leejti az aprót a jegyautomata előtt. Úgy szól, mintha egy marék kavicsot vágnánk az ablaküveghez. „A francba!” — kiált fel. Mellette áll egy férfi kucsmával a fején és szürke sállal a nyaka körül, és olyan üres tekintettel, mintha éppen most készülne atomjaira széthullani. Közben semmi segítő szándékot nem mutat.
A velem szembeni padon egy anyuka ül a gyerekével. A fiú egyfolytában nyüzsög, nyugtalan, fészkelődik, anyukája intelmei ellenére. Hiába próbálja megőrizni a nyugalmát a hölgy, a gyerek megállás nélkül locsog-fecseg.
„Ni, anya, egy szitakötő!”
Az arcommal egyvonalban, az ablakon egy mozdulatlan szitakötő. Észre sem vettem. Van úgy, hogy ilyen feszült, mohó, de figyelmetlen állapotban, nem látok meg dolgokat.
„Hogy került ide?” — kérdezi a kisfiú. — „Nézd, milyen szép!”
„Igen, nagyon szép” — mondja az anya szórakozottan, de másfele néz.
A gyerek feláll, hogy jobban lássa.
De nem a szitakötő, hanem én kerülök a tekintete fókuszába.
A tömbházak és a fák elmosódott árnyai köröznek az összekarcolt ablakok körül, én pedig már látom, hogy hiába teszek úgy, mintha kinéznék rajtuk.
Nem kívánatos számomra a fiú közeledése…!
Semmi kedvem beszédbe elegyedni egy hat, vagy hét éves valakivel, úgyhogy makacsul nézek kifele az ablakon.
„Anya, olyan csodás! Megölhetem? Megölhetem? Megölhetem?”
Legutóbbi módosítás: 2019.07.09. @ 15:19 :: dr Bige Szabolcs-
