Kerekesné Varga Veronika : Szabad egyedül

„borzasztó, hogy az ember egyedül van
borzasztó, hogy van tudata csak ezért van egyedül
vagy csak azt hiszi, hogy egyedül van”*
Én sem hittem, hogy egyedül hagynak,
el?bb a férjem, majd mikor megkerült,
megmaradtam magamnak, így, ahogy vagyok,
érthetetlen, megbeszéletlen gondolattenger,
egyszer?en megtárgyalok magammal mindent,
egyszer hangosan, még egyszer néma kopogással,
jeleket hagyok, mint egy ?rbe kiabáló rádiós
és a többiek beszéljenek másról, ruháról,
szilvafáról, mi mennyit terem, a sok szó ömlik,
üres verem alján pottyan, és a sötét rároskad.

Ezt is neked köszönhetem, néha talál csak
a magamfajta gazdátlan társat, aki másnak
nem kell, és egyedül kapaszkodik a veszett vízen,
úgy ahogyan én, szegény elveszett hajótörött,
nem tör?dött gondolataimmal senki, mert persze
senki nem is érti, azt is csak legtöbbször félre.

Én akkor is szeretlek téged, ha sokat hagysz
itt messze t?led, magammal merengve,
én akkor is követlek szememmel, ha nem látod,
hogy nézlek.

Néha félek, néha nem érzem az okát,
és magamban keresem démonát,
hogy fojtogathassam, folytathassam a kínt
benne, és meg legyen szentelve, legyen meg
az akaratod, és ne tegyek olyat, ami ellened való,
ami a tíz parancsolatban meg van tiltva,
ha a virágod nyílna, az én lennék,
csak lehetnék, de nem vagyok,
elhagyott minden…sokszor érzem,
sokszor meg befelé vérzem, és nyelem
nagy kortyokban, hátha nem látjátok!