Van, hogy az embert a legjobb barátai hagyják cserben, mikor a legnagyobb szüksége lenne rájuk.
Néma csend ül a tájon,
Bőrömön érzem a hideg szelet,
Olyan, akár egy rossz álom.
Melyből jutott nekem is egy szelet.
Lábam alatt fogy az út,
De én még mindig megyek,
Nem érdekel, hova jut,
Látom úgyis, ha ott leszek.
Belém-belém harap a hideg,
Engem már nem izgat,
Nem küzdök ellene, minek?
Előbb-utóbb úgyis itt hagy.
Mint sok régi barátom,
Elveszett társak,
Akiket már nem vágyom,
Hogy ismét lássak.
Ők is eltűntek mellőlem,
Egyedül hagytak már rég,
Vittek egy darabot belőlem,
Az emlék fakul, a hiány ég.
2007. nov. 28.
Legutóbbi módosítás: 2008.08.23. @ 11:30 :: Kéri Dorina Beáta