— Rendben van Sára. Most elmehetsz. De ahogy bejönnek a tűzoltásból, mindannyian haptákban itt jelentkeztek, mert este már férjhez mész!
Később a gróf hivatta az udvari papot és közölte vele, hogy ma ne igya le magát, mert még esketése lesz.
*
Mikor az úr nagy sokára visszatért Ilona grófnőtől, igencsak rózsás kedvében volt. Meg is volt rá az oka. Egy kupa pálinka segítségével igaz, de sikeresen letudta a szerződésben kikötött egyszeri összefekvést. Évente négyszer voltak kötelesek megülni — illetve, hogy hogyan, arról nem volt klausula. — De a grófnő ezt is sokallta. — A gróf is…
Lakosztálya előtt összefutott a derűs komornával, de ma kivételesen csak a fenekét paskolta meg. – Sajnos meglopott a feleségem — szabadkozott —, de talán később mégis átmegyek hozzád — mondta, és sebtében máshová nyúlt mind előtte.
Az előcsarnokban már vigyázzban vártak a konyhások. Sári is köztük nézett szomorúan a semmibe. Az első étekfogó hamuban sült pogácsát szervírozott a grófnak a bor mellé, majd visszaállt a sorba.
— Parázna banda! — kezdte a fejmosást kedélyesen a gróf. — Én nem tűröm az erkölcstelen életet a házamban. Pláne, ha hajadont ránt valaki a bűn fertőjébe! — Na, ezt jól mondtam — gondolta magában, de már unta az egész ügyet.
— Sára ma este még férjhez megy, mert lebabázik! Ki a gyerek apja? — ordította el magát a széplelkű gróf. Senki sem jelentkezett. Húzott egy keresztény kortyot a pogácsára, majd katonásan megkérdezte:
— Lépjen elő a sorból, aki NEM paráználkodott Sárival! — mindenki szemlesütve a helyén maradt. Rendületlenül álltak, mint a tavaszi cövek. A vén Suhajda nagypapa szégyellte magát az unokája előtt. A szakállas fogatlan étekfogó pedig zavarában bakfis módra vihogott. De senki sem gondolta, hogy a kis Suhajda unoka Sárinál tanulgatta az első tétova útkeresést a pázsitos mezsgyén.
Szegény gyerek tűzpiros arccal szinte a föld alá süllyedt.
— Akinek felesége van, álljon félre! Levonom félévre a fizetésüket.
— Miért? — tiltakozott dühösen a szakácsmester, aki annyit keresett, mint az egész konyha együttvéve.
— Azért, mert csaltok otthon és még ingyen is akartok szórakozni, felelősség nélkül — zavarta vissza a helyére a főnököt, majd ivott megint egy kupával, mert túl sósra sikerült a pogácsa.
— Te! Suhajda! — mutatott a nagypapára — felírod a többiek nevét ezekre a cédulákra és bedobod ebbe a kalapba — és az asztalra mutatott.
— Aztán mért? — kérdezte közben az étekfogó.
— Azért, te tulok, hogy megtudjuk, hogy ki lesz Sárának Isten előtt való hites ura. Ő majd kihúz egy nevet. Az udvari pap mindjárt itt lesz. Nászajándékra meg mindenkinek levonom a félévi járandóságát. Akinek nem tetszik, huszonöt botot kap az ülepére még ráadásnak! Most örültök marhák?
— Igen, igen — morogták néhányan, ügyesen rejtett lelkesedéssel.
Sára némán, zakatoló szívvel várta, hogy mi fog történni. Mikor a gróf a kalaphoz hívta, hogy húzza ki a jövendőbelije nevét, mint egy alvajáró ment előre az asztalhoz. Dermedt csönd lett a teremben. Sára már nem bírta idegekkel, hirtelen kivett egy cédulát és a grófnak adta. Az csak odapillantott s kihirdette:
— Suhajda! — Az öreg erre összeesett az örömtől, mert szerencsére özvegy volt. — Nem te vén kecske! Az unokád a férj!
— Még jó, mert úgyis ráment volna a szívem — motyogta csalódottan. Jó lett volna neki az a halom pénz, amit büntetésként befizetnek kelengyére, stafírungra. Ez a pimasz gyerek hirtelen dúsgazdag lett.
*
Két nappal később az ifjú pár átszekerezett az új házukba, Böhönyére, amit az uraságtól kaptak ajándékba. Jobbnak vélte, ha nem maradnak itt. Túl nagy a kísértés.
Sára boldog volt. Megtisztult ő is az ifjú ura szerelmében. Saroglyához kötve mögöttük poroszkált egy közömbös tehén. Társ nélkül. Csak úgy marhamódra.
Legutóbbi módosítás: 2008.08.18. @ 19:26 :: kisslaki
