A kegyetlen marcona vicsorog rám,
A kegyetlen marcona vicsorog rám!
A kezemet hagyd, a lelkemet nem adom!
Van még fogódzóm talán.
Szemed fénye lelkembe mar!
Kezünk görcse egybe fonva,
lényünk – létünk, még maradni akar.
Szelíden, kegyetlen utakat jártan.
Könny?n már, keservek és vészek után,
egy Rómeóvá, s Júliává váltan.
Legutóbbi módosítás: 2008.08.31. @ 18:21 :: KKovácsKároly