Leszáll az est, b?vös léptei alatt
meghajolnak mind a sápadt estikék,
utat nyítnak a mályvák, s egy vén paraszt
t?nik el? szakadt rongyokban; régi kép.
Izzadó homlokkal hagymát kapálgat,
“dúsan termi idén ez a drága föld”,
s mozdul a vödör is; keze nyomában
elfeledett álma lassan utat tör.
Majd fáradtan a rozzant székig baktat,
“Janó” kiált, s az unoka már jön is,
tüstént térdre kéredzkedik, úgy kacag,
de az öreg szívét szúrja egy tövis.
“Ugyan ki tesz most az Éginél panaszt,
hogy mi lesz ha elfogy a magyar paraszt?”
