Rusvai Mónika : rökké

Az élet dala elszállt feje fölött,

s már a Túlpart várta,

a Messzi, az Ismeretlen,

lelke végre szabadon szállt

a semmi Végtelenben.

Emlékei még benne játszódtak,

cikáztak gondok, sajdultak sebek,

t?nt szavak hálója remegett –

érintések, puha csókok úsztak messze,

s a Halálon túl, az égi úton

néma síkra repült lelke – egyedül.

 

Csend.

 

Megállott, s figyelte, ott mélyen

a régi érzés benne mint remeg,

s tudta, tovább szállni nem lehet.

Kapaszkodott az égi síkon,

puszta földön, egyedül

fény nem hívta, felh?dallam –

csak csont maradt és hideg k?…

A halál-csend körbefogta.

Egy volt csak, mi megmaradt:

éj-sötétben lepkeszárnyú gondolat.

Egész lelke reszketett –

 

Várta, akit szeretett.

Legutóbbi módosítás: 2008.08.19. @ 16:02 :: Rusvai Mónika