Hányszor veszekedett a tévé előtt henyélő urával, hogy az istenverte üzemanyagmérőt javítassa meg, örökké „teletankot” mutatott, így soha nem tudta hányadán áll, s ráadásul a dízelkút bűze is taszítja.
Aznap reggel a lurkókat akarta a fogászatra fuvarozni, földbegyökerezett lábakkal konstatálta pofás zöld Volkswagenje hűlt helyét.
*
Amikor épp’ a csodálatos krisztusi korba lépett, a hatalom éber őrei ekkor fülelték le Ákost, a „Hobby Kft.” szépreményű vezérigazgatóját. Áfa és egyéb csalások tarkították meglehetősen hosszú bűnlajstromát, s így a szigoráról méltán hírhedt bírónő, szemrebbenés nélkül öt év két hónap hűvösre utalta.
A kétszemélyes vállalkozás kimondottan az államkincstár megsarcolására alapult. Az alvezér idejekorán elinalt, külföldön tengeti borsos áron vásárolt papírjai által nyert szürkécske napjait.
Jó két évig ment az „üzlet”. A rendszerváltást követő időszak, mint „szabadrablás” vonult népünk rövidke, ám annál zajosabb történelmébe. A Nagyok, lényegesebb cubákok bekebelezésével foglalták el magukat, míg kisebb követőik az ottfelejtett morzsákért acsarkodtak egymásra.
Miután valamiféle rend kezdett kialakulni, az ébredező társadalom üres kamrára eszmélt, s keresgélte a közjavak gonosz elkobzóit.
Ákos és hasonszőrű sorstársai hamar horogra akadtak. Nyugati államoktól vett precedens filozófiával összeterelték őket, míg a valódi markecolók jótékony árnyékba húzódva számolgatták ámuldozó zsákmányaikat.
Jó magaviseletéért, vagy a jó ég tudja miért, három keserves év múltával szabadulhatott.
Megerősödött odabent, úgy lélekben, mint testileg.
Üres zsebbel ugyan, ám számos jó tanáccsal vértezve és a szabad emberek fénylő dacával lépett ki.
Nem sokat tétovázott, egy utcai fülkéből nyomban egykori cellatársát tárcsázta, akit egy évvel korábban engedtek a bárányok közé.
Tóni örömmel fogadta komája hívását, s egy mihamarabbi közös vacsorára invitálta. Amaz kapva kapott az alkalmon, rég nem ült gondosan terített asztalnál. Az étteremben még jó ideig idegesen mozgott, egyszer véletlenül engedélyt is kért cimborájától, hogy a mosdót meglátogathassa… ezen aztán jót derültek.
Két kiadós „csülök Pékné módra” után, korsó sörök sorozata által indult meg a fesztelen dialógus.
Toncsit, / bent így becézték / nem abból a fából faragták, aki nem kész tervvel várja rég látott haverját. Egy vidéki pénzintézet mesterien konstruált kirablása volt a baráti beszélgetés főpillére.
A frissen szabadult nem ódzkodott, hamarjában ráállt a zseniálisnak tűnő melóra. Az időt sem lopták tovább. Másnapra a szükséges holmik beszerzése és a városka terepszemléje lett feladatul tűzve. Antal pontosan tudta, mikor lesz a wertheim degeszre tömve. Korábban sokat időzött errefelé, felkészült alaposan.
Felosztották a feladatokat, este egy főpróbán is letesztelték, nincs-e rés a mesterművön.
Nem volt.
Tökéletesre komponálták.
Közvetlenül a Bank bejárata mellett találtak helyet, még parkolójegyet is vettek, nehogy egy bamba ellenőr okvetetlenkedésébe szaladjanak.
Toncsi ment be előbb, s miközben csekk kitöltést imitált, megpásztázta az ügyfélvárót. Három nyugdíjas korú nénike, egy csinoska vörös és a pocakos úr, aki az ebédjéhez készülődött nem kis vehemenciával.
Ákos ekkor lépett be nagy sporttáskával a vállán. Mindketten pisztolyt rántottak, a nagy üvöltözésre mindenkin az a bizonyos halálfélelem lett úrrá. A biztonsági ember felszólítás nélkül hasra vágta magát, és népes családjával próbált operálni a rablóurak kegyeiért. A tapasztalt fiókvezető megnyomta a riasztót, ami a helyi őrssel volt összeköttetésben.
Hamar ment a bepakolás, senki nem ellenkezett. A hősök maradjanak a filmvásznon, itt mindenki haza akar menni.
A táskát Toncsi a csomagtartóba lökte, míg Ákos / akire az autó beszerzése volt feladatul osztva / indított.
Alig öt méter után a járgány lehörgött, megadta magát.
A rendőrök bilincsbe verték a két röpke milliomost, és mielőtt még egy-egy külön rendőrautóhoz kísérték volna a párost Toncsi odaordította; „ mondtam, a zöld szín nem hoz szerencsét, de hányszor mondtam”.
Legutóbbi módosítás: 2008.08.09. @ 17:15 :: Serfőző Attila
