Vadászi Árpád : Áldozat

Kis hozzájárulás a kévéházi hangulathoz.

 

Izgató,

sötétl? tiszta tó,

b?nre biztató.

 

Megb?völ szirén bája,

az öntudat szirénája

hallgat,

a szenvedély altat.

 

Vérszomjas évad,

indulat olvad a félvad

ösztönök homályán.

A neuron pályák táján,

milliárd kristályán

a sejtnek, gyilkos jel

indul el.

 

A g?zölg? puszta tó,

pusztító

holnapot érlel,

könnyel és vérrel.

 

Egy horrorral felér ez.

Nem érez

könyörületet senki iránt,

mélyébe leránt

mindent, mi szívednek édes,

és az, a halál érdes

csésze fészkében,

ebben az ében

lében

végzi átlényegülve szépen.

 

Ez történik folyton,

amikor kávéba fojtom

a cukor kockát,

mint ahogy a vackát

elhagyó vadmalackát

fojtja a sas merevre,

kárhoztatva ezzel áldozat szerepre.

Legutóbbi módosítás: 2019.07.16. @ 10:10 :: Adminguru
Szerző Vadászi Árpád 98 Írás
Elhagytam az ötödik ikszet, mikor rájöttem, hogy a tollam viszket. Kiderült, ha vele a papírt vakarom, ha nagyon akarom a karom úgy lendül, hogy biztos lehetek benne szentül - mivel agyamban a hangya bent ül À“ amit leírok vele, rímmel lesz tele. Már sok mindent tollhegyemre tűztem, csengő-bongó szavakat szavakba fűztem, passzióként űztem, amit lebetűztem.