Kis hozzájárulás a kévéházi hangulathoz.
Izgató,
sötétl? tiszta tó,
b?nre biztató.
Megb?völ szirén bája,
az öntudat szirénája
hallgat,
a szenvedély altat.
Vérszomjas évad,
indulat olvad a félvad
ösztönök homályán.
A neuron pályák táján,
milliárd kristályán
a sejtnek, gyilkos jel
indul el.
A g?zölg? puszta tó,
pusztító
holnapot érlel,
könnyel és vérrel.
Egy horrorral felér ez.
Nem érez
könyörületet senki iránt,
mélyébe leránt
mindent, mi szívednek édes,
és az, a halál érdes
csésze fészkében,
ebben az ében
lében
végzi átlényegülve szépen.
Ez történik folyton,
amikor kávéba fojtom
a cukor kockát,
mint ahogy a vackát
elhagyó vadmalackát
fojtja a sas merevre,
kárhoztatva ezzel áldozat szerepre.
Legutóbbi módosítás: 2019.07.16. @ 10:10 :: Adminguru