Elbújva
Magányomat ölelve bújok,
Szobám falai mögé,
A homály adja gondolataim,
Láthatatlan hidegét.
Létezésem megtagadva,
Ülök egy papír elé,
A tinta teszi szavaimat,
Olvasható méreggé.
Kopogást hallok ajtómon,
Kop-kop, figyelmeztet,
A ráncok remegnek arcomon,
Ide nem jöhet be.
Jó kedvem befejezte zörejét,
A némaság itt maradt,
Leírom a végs? átok bet?jét,
És magányom is elszaladt.
Legutóbbi módosítás: 2008.08.03. @ 22:13 :: Végh Szimonetta