Séta közben sokszor észrevesszük árnyékunkat. El-eltűnik, hogy újra előttünk legyen. Valóság a képzeletben… Együtt zarándokolunk. Olyanok vagyunk, mint a hosszan tűrő vándor. Várakozunk. Valamit keresünk. Szeretnénk megtalálni, ami hiányzik belőlünk. Pedig biztosan oly sokszor csak rajtunk múlik. Háboroghat a lelkünk, ha nem viselkedünk bölcsen.
Az ember akkor érti meg önmagát, ha évtizedek tapasztalatával rendelkezik. Bölcsebbé, okosabbá tette őt az eltelt idő. Fiatalon egy hatvanéves ember igen öregnek tűnik. Akkor senkinek nem jut eszébe, hogyan érezzük majd ebben a korban magunkat. Miért is szaladnánk annyira előre, elég a mindennapok öröme, gondja. Hiszen amíg kicsik vagyunk, nagyok szeretnénk lenni. Iskolás korunkban már dolgozni vágyunk. Amikor dolgozunk — el-elsóhajtjuk magunkat —, de jó lenne nyugdíjasnak lenni! Kicsit viccesnek hangzik, de tegye szívére a kezét, aki mindig meg volt elégedve korával. Természetünknél fogva — akarva-akaratlan — mindig várjuk a változást.
Szeretnénk átadni magunkból azt, ami mellett elballagtunk. Gyermekeink már időben vegyék észre a rájuk leselkedő veszélyt. Megkímélhetnénk őket az ember esendőségeitől! Mi már tudjuk, hol rontottuk el, hogyan kellett volna… Ők már ne ismételjék meg hibáinkat! Nagyon szeretnénk, ha gyermekeink jobbak, többek és boldogabbak lehetnének. De a vágy és akarat sokszor oly magasra teteti fel velünk a mércét, amelyet képtelenek vagyunk átugorni. Legfeljebb átsétálunk a magasugró léc alatt.
Ám az idő — kortól függetlenül — mindent átrendez. Észre sem vesszük, gyorsan elfut. Hátunk mögé kerül, akárcsak az árnyékunk. Elfeledkezünk róla…
Descartes filozófus szavai jutnak eszembe: „Gondolkodom, tehát vagyok!” Életünk legalapvetőbb hibáját foglalta szavakba. A gondolkodást azonosította a léttel. Ez a kényszeres gondolkodás mindenkire vonatkozik. Elkülönült állapotban állunk szeretteink temetésén, vagy sírjánál.
Igyekszünk legyőzni magunkban a teret, az időt, a láthatatlant. Vagyunk. Megrázó erejű érzéssel dacolunk.
Ki mennyit ért meg az elmúlásból? Gyermek, felnőtt és idősebb korosztály szembesül a földi lét korlátaival. Más- és másképpen. A leghatalmasabb földi hatalom előtérbe kerül. Virágok, gyertyafények árnyai mögül a jelen idejű lét értelme nem lehet más, mint földi életünkben az állandóan újjászülető ellenállás folyamatos legyőzése. Tesszük ezt talán azért, mert létezésünk hiteles bizonyítéka emberi esendőségünk.
Legutóbbi módosítás: 2019.08.15. @ 11:23 :: Z. Farkas Erzsébet
