Toncsikáék házának közelében van egy kocsma.
A KOCSMA.
A kistelepülésen — ami része a közeli falunak — ez betölti a bolt szerepét is. Ám valahogy ez még a régi értelemben vett kocsma. Ez az emberek találkozóhelye… Ide, ha csak egy szódára is, de illik betérni naponta.
Toncsika apukája — amióta ideköltöztek — gyakran be-benéz. Nem inni — nem is tehetné —, hanem beszélgetni. Megismerni az eddig számára teljesen ismeretlen embereket. Jó néhányon már jelentkeznek a sok itt tartózkodás szemmel is látható jelei, aztán több egyedül élő öregember talál itt társaságot, de van erdész, állatorvos, Angliából nyugdíjas korában hazaköltözött, csak per Angol nevű fickó is. Szóval igen vegyes társaság. Mindenki egy-egy regénybe illő sorssal.
Toncsika apukája érdeklődő, jó humorú fiatalember. Először csak megmosolyogta őket. Aztán lassan megkedvelte ezt a társaságot, szívesen meghallgatja, miről beszélgetnek. Le is fényképezett mindenkit, és egy albumot készített a kocsma falára, AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK felirattal.
Hát, ezért is, meg mert érdeklődik sorsuk iránt nagyon a szívükbe zárták az itteniek a máshonnan jövőt. Mesélnek neki sorsukról, többnyire persze bánatukról, félresikerült életükről. Mert hát ugye az a kis borocska, pohár söröcske mit hoz elő az ember lelkéből! És itt van ez a rendőrgyerek, ez meghallgatja őket, figyel rájuk. Lehet vele beszélgetni. Meg, ha kell, segít a bajban. A múlt nap is, mikor a Traktor Zoli úgy berúgott, hogy nem bírt hazamenni, odaadta a talicskáját, hogy hazatolhassák. Szép kis kompánia ment végig az egyetlen, szerencsére rövid utcán. Zoli a talicskában összekuporodva, egy tolta, a többi kísérte. Mert ugye bajban ismerszik meg a jó barát! De mikor hazaértek, igencsak feléledt az asszony hangjára a segítségre szoruló! Ijedtében kiugrott a talicskából, közben lefejelte a legjobb cimboráját, és úgy elterültek mind a ketten, mint a béka. Könnyű dolga volt az asszonynak a nyújtófával! Kettőt ütött egy csapásra.
Másnap aztán a kocsmában már nézegethették az ominózus eseményről készült fényképeket, amiket Toncsika apukája készített, megörökítendő az összetartozásnak eme jeles példáját.
A múlt télen meg feltűnt Toncsika apukájának, hogy a Józsi bácsi már napok óta nem jön a napi szokásos adagot meginni. „Itt valami nagy baj lehet” – gondolta.
A szolgálat után el is ugrott a kisöreg házához. És milyen jól tette! Azonnal hívta telefonon a faluból az orvost, de a mentőt is. Gyomorvérzéssel vitték a kórházba Józsibá’-t, de szerencsére tavaszra már talpra állt. Innentől már csak tejet kér a kocsmában, merthogy ott azt is adnak. És nagyon megszerette ezt a rendőrgyereket.
A Pétör bácsinak pedig szalonnát, töpörtyűt vitt csak úgy, mert igen kifogyott a magányos öreg az ennivalóból. A téli hidegben meg nincs alkalmi munka, hát nagyon elkélt a segítség.
De Zsombos Jani bácsi nem élte meg a tavaszt, elvitte az a hosszú tél. A temetés után csendben üldögélve gyászolt a kocsma népe.
És Toncsika apukája az AKIKRE BÜSZKÉK VAGYUNK tablón bekeretezte feketével az első képet.
Ui.: Azóta már eltelt egy-két év, és a kocsma sajnos a vállalkozókat sújtó szabályzók miatt bezárt.
Legutóbbi módosítás: 2008.09.11. @ 15:38 :: Fitó Ica
