Kifeszült csöndnek
sárga sátorában
árva létem pengetem.
Fekete húrjaim
kín zenéje
lengedez a semmiben.
Csonka szivárványt
olvasztok az égről,
festeni szürke kedvemet,
zendülő magányom
kérésére
nem jön fehér felelet.
Szétszórnám szívem
dalos lüktetését,
döntenék vörös hiteket,
mégis némán ülök,
beburkolózva,
csak szép halkan szenvedek.
Legutóbbi módosítás: 2008.09.15. @ 23:07 :: Grin Sándorné