A gátlás hullott le először.
Lecsúszott észrevétlen,
végigsimítva izzó testemet,
ringó csípőm rejtekébe bújt,
magával húzva a józan észt.
Elfeledtem minden bűnömet.
Aztán az akarat következett.
Sebezhetőn, védtelen-boldogan
kínáltam magam,
mutattam szivárvány lelkemet,
eltűntem benned egy pillanatra,
szemérmem dalolva elveszett.
Most pőrén állok előtted.
Bőröm alatt a kék erek
világítanak,
gondolataim tébolyultan
csak egyre hányják
a cigánykereket.
Legutóbbi módosítás: 2008.09.18. @ 12:35 :: Grin Sándorné