Az első háborús Szenteste Anna nem tudott örvendezni, mint hajdan Szűzmária a betlehemi istállóban. Miasszonyunk jászlát a Kisdeddel körbeállták-térdelték a hódoló barmok, pásztorok, sőt még ajándékot hozó napkeleti háromkirályok is.
Nála csak Kozarik mámi segédkezett a természetnek, fényre vonkodni, cibálni az újszülöttet. De a kérges szívű néni is elsírta magát, mikor meglátta a gyűrött csecsemőt. Látni még nem lehetett a csukott szemű arcocskán, hogy mongoloid gyermek jött világra, de szíve mélyén is érezte, hogy most ez történt. Tudta, hogy eddig még sose tévedett, s hogy majd lassanként kiütköznek a kisbaba arcán a külső vonások. Bánta, hogy miért nem tud ügyetlen kézzel a gyerekhez nyúlni? — Tettéért úgyis csak a maga lelkiismeretével kell szembenézni.
A falu nem szólta meg a lányt, mikor karácsonyra megszülte a nevenincs csecsemőt. Eléggé megbűnhődött érte — gondolták.
*
Bubu békés, jószívű legénykévé cseperedett. Nem gúnyból hívták így, hanem mert nem tudott beszélni, s csak mindenre búú-búút bőgött, akár öröm érte, akár fájdalom. Ezért csak úgy rajta maradt ez a név.
Anyja béresei is szerették. Talán azért is, mert a legényke maga is jókedvűen együtt dolgozott velük hajnaltól napestig. Leginkább az istállóban szeretett lenni az állatok között, mert érezte, hogy anyján kívül, ezek a lények azok, akik nem hiányolják nála a szabatos artikulációt.
Ahogy teltek az évek, Anna egyre jobban befelé fordult. Életével megbékélt.
Fia is már a harminc felé taposó vénlegény lett, de megmaradt derűs, barátságos gyereknek, mint vadvirág isten kertjében. Anyja minden este megimádkoztatta, majd mikor a kézcsók után elvonult a gyerek az istállóba aludni, ő is letérdelt az imazsámolyára Szűzmária képe elé. Bubu egészségéért könyörgött. — Csodáért. —… Nehéz dolga lehetett Szüzmáriának mostanság, háborús időben, a sokmillió anya könyörgését meghallgatni.
Dacára, hogy mindegyikük ugyanazért könyörgött.
Anna minden vasárnap tisztát adott Bubura és elballagtak a templomba. Szeretett odajárni, de sokáig tartott, míg sikerült leszoktatni a gyereket, hogy együtt énekeljen a hívőkkel. Ezért jutalomból, hazafelé menet mindig vett neki egy málnaszörpöt Leipziger úr kocsmájában.
Amikor újra háborúba szólította a népet az őrület, Bubu addig könyörgött az anyjának, míg a plébános úr szerzett neki egy rongyos huszárcsákót. Abban parádézott naphosszat; még az istállóban se tette le. Úgy gondolta, hogy disznók is csodálják. — Azok ugyan nem bánták…
*
Negyvennégy december legvégén, már a Dél-Balaton vidékén folytak a harcok. Az oroszok már a szomszéd kisvárosban voltak. A vasárnapi búcsúmisét követő negyedik napon, tőlük is visszavonult a német és magyar utóvéd. A falujuk is majd teljesen kiürült. A pincetulajdonosok inkább kimentek a dombok közt meghúzódó házaikba, magukkal hajtva az állatokat is. Velük ment Anna is Bubuval a harcok elvonulásáig a pinceházukba.
*
Szilveszter napján, már nem messze a Balatontól harcolt Misa egysége. Igaz az utóbbi két napban nem volt semmi esemény, mert ebből a faluból is visszavonult az ellenség. A falvak is kiürültek, csak itt-ott maradt néhány beteg, öreg meg rokkant, akiknek már minden mindegy volt. Az oroszok nem bántottak senkit. — Elég csak muszájból ölni…
Misa háromévi szakadatlan harc után, aznap végre megkapta az őrvezetői csillagot. Azon nyomban fel is varrta a vállára. Már előre elképzelte, milyen boldog lesz Masenka, mikor lesétál vele a csillagos zubbonyban a Cserna patak partjára, átöleli és számolgatja szemében a millió árnyait a kéknek. Aztán mikor már eléggé kiszerették egymást, hazamennek, és otthon már körbeüli a ráváró vendégsereg a nagyasztalt. Elképzelte, hogy milyen csillogó szemmel fogják hallgatni háborús történeteit.
Ahogy kész lett a varrással, elrakta a tűt-cérnát s visszagombolta zubbonyát; hátrament az egységéhez, tovább iszogatni bajtársaival. Azt hitte, hogy végre pihenni fognak, mivel harc nélkül foglalták el ezt a kiürített falut is. Murakov őrmester, azért a biztonság kedvéért feljebb küldte a szakaszukat, hogy nézzék át a környező dombon a pincéket, és a fák között elbújó tanyákat is, hogy ne jöhessen onnan váratlan támadás. A legelső pincét már üresen találták. De nem a hordókat. Találtak pálinkát is. Persze, hogy inni kellett abból is Misa előléptetésére. Azért a borral sem spóroltak. Már esteledett, de azért tovább mentek, eléggé pálinkás hangulatban. Lövésre kész fegyverrel átkutatták a házakat, még a beomlott falú régelhagyott pincéket is. Néhol odahaza volt a család. De itt is csak rokkantak, betegek, öregek. — Így lehet odahaza is — gondolta Misa. Már öreg estébe járt, mikor az utolsó üres pincében úgy döntöttek, hogy ott maradnak. Már azért is, mert találtak szalonnát, kolbászt, miegymást. Persze bort s sokszorfőtt pálinkát is. Rögtön egy idillikus, kellemes kirándulássá vált a háború. Idő multával a jótevő alkohol néhányukat egy időre áldásosan kivont a háborúból, és hazarepítette otthonaikba. De a többiek makacsul ittak, nótáztak tovább.
Misa később kiment hányni, s ahogy megkönnyebbült, teli tüdővel élvezte a friss levegőt. Nem is messze a fáktól, egy félig rejtett tanyán világot látott. Gondolta, örülne Másenka egy háborúból hozott tetszetős ajándéknak. Elhatározta, hogy körbenéz a házban. Erősnek, hódítónak érezte magát.
— Na, meg a vállán volt a géppisztoly.
Benyitott az ajtón. A szobában elég zsugorian mérte a fényt a mécses, mert csak félhomálynyit adott. De az is elég volt, hogy meglássa Annát, amint félelemtől remegve mered rá.
Misába hirtelen olyan fájóan belesajgott a vágy, hogy ordítani lett volna kedve a rátörő nőkívánás kínjától. Nem gondolkodott; csak az ösztöne űzte. Az asszonyhoz ugrott és letépte róla az örökké végiggombolt fekete blúzt. Megbabonázva nézte a félhomályból előbuggyanó fehérlő kebleket.
Anna csak arra emlékezett, hogy mikor az orosz betántorgott és letépte a blúzát, ellökte magáról a férfit. A részeg kamasznyi katona, egy pillanatra hátrabillent a lökéstől, megrázta fejét, majd szinte kérően, feléje lépett. Anna sikoltani akart, de csak némán tátogott a bénító rémülettől. Hirtelen csak azt látta, hogy a Misa megtorpan előtte, és sértődött, gyerekszeme kerekre tágul. Anna nem értette; hogy mért állt meg az orosz, de mikor jobban odanézett, látta a katona mellkasából előremeredő három vasvillaágat. Az előrezuhanó test a sámlira zuhant; csak a hátából kiálló villanyél mutatott az istálló mennyezetgerendája felé.
— Búúú-búúú — bőgte a hulla mögött Dávid fia, és próbálta kihúzni a vasvillát a katona hátából. Akkor értek oda Misát kereső katonák. Csak a rövid géppisztolysorozat hallgattatta el Bubu bőgését.
Anna még csak nem is sikoltott.
Legutóbbi módosítás: 2008.09.14. @ 10:06 :: kisslaki
