– Látja elöl azt a kínait? – kérdezte a szakállas férfi a sorban mögötte állótól a hidegben toporogva.
– Már ide is befurakodnak. Pedig ehhez érzék kell, pszichológia, helyzetfelismerés. Ennek meg fogalma sem lesz, mit mondanak neki.
– Az – vágta rá a másik és barna dzsekijéb?l el?húzott egy laposüveget. A szakállast is megkínálta.
– De ez még semmi. Egy éve egy néger is próbálkozott. Úgy kellett lefogni, amikor nem akartak szerelést adni neki.
– Nem lehet védekezni ellenük. Özönlenek, mint az es?.
– Ráadásul bagóért megcsinálnak bármit, nekünk meg marad a hólapátolás. Vagy még az se – folytatta a barna dzsekis, és ismét meghúzta az üveget.
– Mégiscsak magyartanárnak kellett volna jelentkezni.
A sor alig-alig araszolt el?re. A hajnali ködben a szél belemart minden szabadon hagyott testfelületbe.
Egy férfi lépett ki az utcára. Végigmérte a sort.
– Összesen 15 mikulásszerkónk maradt. Attól a magas kollégától kezdve mindenki menjen haza. Ez van, emberek, majd jöv?re.
– Itt fagyoskodunk másfél órája a kurva hidegben, és megint lemaradtunk – dörmögte lemondóan a szakállas.
– Rohadt kínaiak – f?zte hozzá a barna dzsekis a zsebében kotorászva.
– Na, legalább igyuk meg a maradékot.
Legutóbbi módosítás: 2008.09.06. @ 08:00 :: Magyar Csaba
